Bodoky Tamás egy amúgy — ha nem is túl jó, de — itt-ott akceptálható publicisztikában ad a csúsztatás démonának, és ettől elég fanyar ízű lesz az amúgy is elég ... khm ... egyoldalúan megírt szösszenet.

Azon most ne kérődzzünk, hogy azzal jön: mert de az ENSZ-jelentés, meg Kioto. Nos, konkrétan a jó öreg Államokat leszámítva valahol keleten dörgetik el a legtöbb szénhidrogént, nem véletlenül lett hirtelen Kína Irakkal olyan jó cimbi, márpedig Kína nem G8, hanem maoizmus, meg konjuktúra. Hogy a néhai nagy szú — tudjuk, amelyik nem percegett, hanem rakétákat telepített —, az meg a másik, és az ott nem szabad piac, az Istennek sem, sőt, demokratikusnak se annyira demokratikus, G8 ide vagy oda.

El is gondolkodtam este, hogyan hangzik az, hogy a kínai neolib elit, aztán jappán katonákkal álmodtam, de ez nem tartozik ide.

Komolyan azt se vessük a szerző szemére, amikor azt emlegeti, hogy jaj, ezek nem engednek semmiféle protekcionizmust. Beszarok, de komolyan. Fogadjunk, még a hálapénz, a vesztegetés és a sikkasztás sem megengedett — o tempora o mores! Szerintem maga se gondolta komolyan, inkább a hazai termék bevetésének híve — csak azzal meg az a gond, hogy ha az agyonfizetett spanyol parasztok rothadt paprikája Európa túlsó feléből ideszállítva is olcsóbb, de legalább ugyanannyi, mint a nyomorgó magyar paraszt természetfeletti minőségű paprikája, akkor furcsa lenne, ha az Asam nem azt árulná és csődben levő kis hazánk nyomorgó polgárai nem azt vennék. Hogy ez levegőbe kerülő céókettővel jár? Hja kérem, valaki vegye lejjebb a haszonkulcsát minálunk, és majd azt veszik és nem lesz céókettőköbméter.

Szintén mellesleg jegyzem meg, volt annak idején aflatoxinos paprikabotrányunk. Nos, annak konkrétan az volt az oka, hogy a konkrétan szar minőségű magyar paprikaport a máshonnan származó szebb és olcsóbb paprikaporral turbósították — pechjük volt, mert az meg mérgező volt, mint kiderült.

Szintén mellékszál, hogy közben meg lasanként tönkremegy a makói hagymatermesztés, pedig a makói hagyma speciel valóban más dimenzió, mint bármilyen import, amit kóstolni bírtam.

Na, jól elkanyarodtam, de essünk túl az igazin, idézem, mert csak úgy zamatos, tipikus példája a megadok egy adatot, de azt, amihez viszonyítva jelent bármit is, azt nem metódusnak:

„A WTO tehát per defintionem vak a társadalmi egyenlőtlenségekre, a munkavállalók jogaira, a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. A világszervezet eddigi 12 éves működésének eredményeképpen a fejlődő országokban növekedett az éhezők száma (800 millióról 870 millió emberre), a fejlett országokban pedig növekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek: a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek.”

Teccikérteni? A mocskos neokohnoknak hála majdnem kilenc százalékkal nőtt az éhezők száma szűk tizenkét év alatt. Felháborító! Abcúg WTO! Beszántani, felsózni! Ezek ilyenek! Finánckarvalytőke! Judeoplutokrata (hé, a zsindexen ilyet nem írunk le!) karvalyfinánctőke! Érzéketlenek, vakok, méghozzá per definitionem, biztosan lerúgják a koldusok fejét is, a büdös kurva anyjukat, úgy elküldeném őket éhezni Etiópiába, hogy csak úgy hörr, hörr, hörr.

Hab a szartortán, hogy ezzel kvázi összeüggést sejtet a WTO és az éhezők számának növekedése közt, az, hogy WTO nélkül már volt 800 millió éhezőnk az smafu.

Adtunk a demagógiának, csak úgy döngött.

De mi lenne, ha előkapnánk a nem emlegetett adatot, és elgondolkodnánk?

Újabb ki kitérő, eszembe villan Váncsa azonos kiindulópontú dolgozata a gyarmatosított országaival, hogy ugye idézzem azt is egy másik mítoszról.

„A gyarmatosítás problematikája még egyszerűbb, hiszen nyilvánvaló, hogy a gyarmatosítók a gyarmatok vérét szívták, zsírját szürcsölték. Ezért van az, hogy a méretesebb gyarmatbirodalmat kiépítő Portugália ma tejjel-mézzel folyó Kánaán, míg viszont a sohasem gyarmatosító svédek jobb híján a saját kölykeiket falják föl a végeérhetetlen sarkvidéki éjszakában. Nézhetjük a másik oldalról is, akkor azt látjuk, hogy azok az országok, amelyeket soha, senki se gyarmatosított (Afganisztán, Libéria, Nepál például), ma dúsgazdagok, míg viszont a gyarmati rabigát legtovább nyögő Hongkong éhezik. A Nyugattal szoros kereskedelmi kapcsolatban álló Dél-Korea, Szingapúr vagy Tajvan lakói a széklábakat rágják kínjukban, míg ezzel szemben a Nyugatnak fityiszt mutató Burundi, Csád, Észak-Korea vagy Kuba maga a földi paradicsom.”

Utolsó mondata már áthajlik oda, ahová én szeretném az igazság szőrös mancsának ujját odamutattatni.

Nos, az alatt a tizenkét év alatt, amíg az éhezők száma valamivel kevesebb, mint kilenc százalékkal emelkedett, a Föld lakossága konkrétan nagyjából tizennégy százalékkal nőtt.

Teccikérteni? Az emberiség számához képest ezek szerint kétharmad olyan ütemben nőtt az éhezők száma, holott a népességnövekedés nem éppen a fejlett Nyugaton gyorsult fel annyira mostanság.

Hogy az éhezők nem kis százalékban azért is éheznek, mert nem éppen demokratikusan kormányozgató, a szabad piacot magasról leszaró akadályozó emberkék magukra, a dinasztiájukra meg a hadseregükre költik Lamblia GDP-jének a kétharmadát? Kuss, ide jöttem!

Nem, ez nem ok a vígasságra, de hogy teljesen más folyamatot sejtet, mint amit a szerző nekünk beállítani igyekszik, az is biztos.

---

Update: Elefánt sem hagyta szó nélkül a baromságot: Munkásököl, vasököl