Gárgyuljunk, tezsvíreim, gárgyuljunk.
Mert ha már előkerült a a vérmes baromság, hogy egy város szarrá bombázása valamiféle holokauszt lenne, akkor miért éppen az ezerszer elcsócsált Hiroshima a téma?
Miért nem mondjuk Drezda?
Na, ott nem elpárologtak az emberek, hanem konkrétan fasza kis fáklyát csináltak a városból a derék angolszászok, aztán volt égő áldozat dögivel; ha már városok bombázásánál előkerült a holokauszt, akkor inkább erre illene, még ha tudjuk is, hogy ezek nem felelnek meg a holokauszt azon határfeltételének, hogy az szervezetten, népirtási szándékkal történik.
Csak hát a kutya nem akarta kiirtani a németeket mint népet. Tömeggyilkosság? Igen. Aljas? Igen. Kegyetlen? Igen. De nem holokauszt, az ennél még egy fokkal embertelenebb, történjék akár zsidókkal, akár cigányokkal, örményekkel, vagy afrikaiakkal — utóbbi eset érdekessége, hogy a kiirtani szándékozott kisebbségre ugyanazok voltak az alapvető vádak, mint Európában a zsidókra.
Hiroshima, meg az általában elég mellékesen kezelt Nagasaki története elég randa, százezrek haltak meg, és szinte csak civilek, aztán meg persze az utóhatás; Kaposi-szarkómával vagy összesen egy végtaggal születni biztosan nem a karma csúcsa. A Két Város Bombázása azonban sok szempontból ambivalens ügy. Az Új Tökéletesített Bomba összes hatását még nem ismerték, ez lett belőle: rémtett.
Mondhatják azt, hogy csak feladták emiatt a ferdeszeműek, és speciel a szigeten többször ennyi civil áldozat lett volna, vagy van ez az új móka, mert hogy a nagy szú nagyon percegett már; Waterloonál meg nyerhetet volna Napóleon, ha nem kínozza a hasfájás, ha nem áldozza be Ney a lovasságot noch dazu, ha nem játszik élményturizmusosdit Grouchy, az a hülye.
Ezerszer lerágott csont, ha száz életem lesz, sem fogok tudni mit mondani rá. A két pilóta elméje belerokkant abba, amiben részt vett, azt hiszem ez útmutató, mit kell gondolnunk erről ott belül, ahol senki se lát minket.
A Második Világháború eme két fasza találmányának (holokauszt és atombomba) remélhetően megőrződik a bennünk élő képe még egy darabig, és majd jól nem fogjuk megismételni; mondjuk az atombombázást ha megismételjük, akkor úgyis mindegy lesz — azt meg talán a legvadabb európai holokauszttagadó se meri komolyan mondani, hogy ugyan nem volt, de azért jó lenne megcsinálni.
Később a jó utódok kitalálták a neutronbombát, ami kevesebbet rombol elvileg, na az már a cinizmus csúcsa: élesben eddig Istennek hála senki nem próbálta, van elég bajunk döglött uránnal fűszerezett modern Kisfiúkkal, ha teccik érteni, mire gondolok.
Sajnos a Második Világháború harmadik fasza találmányának, a szőnyegbombázásnak nincs igazi emléknapja, pedig járna annak is.
Lásd Drezda és a többi német város.
Mert hogy arra aztán tényleg semmi szüksége nem volt, aljas, pitiáner angol bosszú volt (például) Chelsea-ért, még az árnyéka sem vetődött fel, hogy attól majd megadja magát a Führer, aki a hírek szerint akkorra már megutálta az ő árja népit, mivel az úgymond cserben hagyta őtet. Érdekes színezettel áldja meg a történetet, hogy nemrég azt kezdték feszegetni, a német felderítés tudott a támadásról, ám ez természetesen nem menti angolszász barátainkat a rémtett felelőssége alól.
Churchill nem volt szent.
Remélem, gyötri a lelkiismeretüket mindörökké.
Mert ha már előkerült a a vérmes baromság, hogy egy város szarrá bombázása valamiféle holokauszt lenne, akkor miért éppen az ezerszer elcsócsált Hiroshima a téma?
Miért nem mondjuk Drezda?
Na, ott nem elpárologtak az emberek, hanem konkrétan fasza kis fáklyát csináltak a városból a derék angolszászok, aztán volt égő áldozat dögivel; ha már városok bombázásánál előkerült a holokauszt, akkor inkább erre illene, még ha tudjuk is, hogy ezek nem felelnek meg a holokauszt azon határfeltételének, hogy az szervezetten, népirtási szándékkal történik.
Csak hát a kutya nem akarta kiirtani a németeket mint népet. Tömeggyilkosság? Igen. Aljas? Igen. Kegyetlen? Igen. De nem holokauszt, az ennél még egy fokkal embertelenebb, történjék akár zsidókkal, akár cigányokkal, örményekkel, vagy afrikaiakkal — utóbbi eset érdekessége, hogy a kiirtani szándékozott kisebbségre ugyanazok voltak az alapvető vádak, mint Európában a zsidókra.
Hiroshima, meg az általában elég mellékesen kezelt Nagasaki története elég randa, százezrek haltak meg, és szinte csak civilek, aztán meg persze az utóhatás; Kaposi-szarkómával vagy összesen egy végtaggal születni biztosan nem a karma csúcsa. A Két Város Bombázása azonban sok szempontból ambivalens ügy. Az Új Tökéletesített Bomba összes hatását még nem ismerték, ez lett belőle: rémtett.
Mondhatják azt, hogy csak feladták emiatt a ferdeszeműek, és speciel a szigeten többször ennyi civil áldozat lett volna, vagy van ez az új móka, mert hogy a nagy szú nagyon percegett már; Waterloonál meg nyerhetet volna Napóleon, ha nem kínozza a hasfájás, ha nem áldozza be Ney a lovasságot noch dazu, ha nem játszik élményturizmusosdit Grouchy, az a hülye.
Ezerszer lerágott csont, ha száz életem lesz, sem fogok tudni mit mondani rá. A két pilóta elméje belerokkant abba, amiben részt vett, azt hiszem ez útmutató, mit kell gondolnunk erről ott belül, ahol senki se lát minket.
A Második Világháború eme két fasza találmányának (holokauszt és atombomba) remélhetően megőrződik a bennünk élő képe még egy darabig, és majd jól nem fogjuk megismételni; mondjuk az atombombázást ha megismételjük, akkor úgyis mindegy lesz — azt meg talán a legvadabb európai holokauszttagadó se meri komolyan mondani, hogy ugyan nem volt, de azért jó lenne megcsinálni.
Később a jó utódok kitalálták a neutronbombát, ami kevesebbet rombol elvileg, na az már a cinizmus csúcsa: élesben eddig Istennek hála senki nem próbálta, van elég bajunk döglött uránnal fűszerezett modern Kisfiúkkal, ha teccik érteni, mire gondolok.
Sajnos a Második Világháború harmadik fasza találmányának, a szőnyegbombázásnak nincs igazi emléknapja, pedig járna annak is.
Lásd Drezda és a többi német város.
Mert hogy arra aztán tényleg semmi szüksége nem volt, aljas, pitiáner angol bosszú volt (például) Chelsea-ért, még az árnyéka sem vetődött fel, hogy attól majd megadja magát a Führer, aki a hírek szerint akkorra már megutálta az ő árja népit, mivel az úgymond cserben hagyta őtet. Érdekes színezettel áldja meg a történetet, hogy nemrég azt kezdték feszegetni, a német felderítés tudott a támadásról, ám ez természetesen nem menti angolszász barátainkat a rémtett felelőssége alól.
Churchill nem volt szent.
Remélem, gyötri a lelkiismeretüket mindörökké.
Utolsó kommentek