A nyelv, mint azt jól (kellene) tudjuk, a kommunikáció eszköze, semmi egyéb. Sumimogyikkal való vitatkozás közben óhatatlanul előkerülnek afféle röffenetek, mint hogy a nyelv romlik, meg hogy a magyar nyelv jobb egy másiknál, meg persze az örök rágicsa, a bazmegezés.

Az elsőkkel túl sok probléma nincs, aki nem hülye, az tudja, mi a pálya. Nyelvromlás akkor létezhetne, ha a nyelv kevésbé tudná ellátni a feladatát, vagyis nehezebb lenne a segítségével kommunikálni. Amiben néha érzek én némi valóságalapot, amikor teszem azt (számomra) világosan leírom, hogy nem, szerintem kétszer kettő nem, nem pí — mire nekem esik valaki, hogy azonnal vonjam vissza azt a minden valóságtól elrugaszkodott véleményemet, miszerint kétszer kettő az pí lenne.

Na jó, vicceltem. A kapa nem lesz szar szerszám attól, hogy a yuppie-nak rosszul áll a kezében.

Ugyanezen okból az is marhaság, hogy valamelyik nyelv jobb lenne a másiknál. Mitől, édeseim, mitől? Az inuit vagy a finn netán jobb, mert negyvenféle szavuk van a hóra meg a havazásra, nekünk meg csak teszem azt öt?

Amíg egy nyelv beszélői faszántosan megértetik magukat egymással annyira, hogy kenyér helyett nem követ adnak egymásnak, addig az a nyelv használható, nem jobb és nem rosszabb más nyelveknél, hiszen hajszálpontosan ugyanazt tudja, mint bármelyik másik. Majd ha bármlyen oknál fogva beköszönt nálunk a jégkorszak, akkor majd lesz nekünk is negyven szavunk a hóra meg a havazásra, addig egész egyszerűen nincs rá szüksége a nyelvünknek — azazhogy nekünk, akik használjuk —, mert nem kell azt közölnünk hosszasabb, fárasztó körülírások nélkül, hogy ne indulj el, mert dúl a sykkeppolta, és megmurdelsz, inkább várd meg, amíg rynoapoerge lesz, hogy fókát tudj találni, vagy konteriwarrhe, hogy jegesmackót, estleg börgyrlä, akkor meg jobban látszik a zúzmó és tudsz szedni az esti teához.

A harmadik jelenség is errefelé mocorog. Egyszer valamikor prűd lett a világ, méghozzá annyira, hogy mostanra ciki bizonyos szavakat használni. Meg bizonyos dolgokat ábrázolni, de ez összefügg.

Még mielőtt belekezdünk. Tudom, sokakat inkább az aggszt, hogy töltelékszóként fungál némelyik, de erre én az mondom, nekem meg attól mered égnek a hajszerkezetetm, amikor valaki minden mondatába odateszi, hogy ilyen. Hogy neki ilyen izéje van és az ilyen jó dolog. Brrr.

Tessenek elszaladni Hellászba, ott lehet nézegetni amforákat seggbekukizó bácsikkal, vagy a távoli Indiába, és jól körülnézni, mert ott biza, ha nem vigyáz valaki, olyan faragásokat talál nyílt színen, amik baszást, szopást és nyalást ábrázolnak, meg még akár gruppent is, és nincs rájuk rakva piros tizennyolcas karika. És bármilyen furcsa, ott is normálisak az emberek. Ha már India, ott nem tilos a svasztika se, és ez így is van rendjén, reméljük, egyszer kinövünk abból, hogy épkézláb felvilágosítás helyett mindenféle krikszkrakszokat teszünk indexre.

Ki érti ezt?

Lehet azon harákolni, hogy az emberek bazmegeznek, csak éppen sok teteje nincs. Az úgynevezett trágár szavak magyarul vannak, érthetőek, és csak valamiféle idióta közmegegyezés miatt hűdeciki használni azokat. Na bumm, a szigeti ferdeszeműek meg böfögnek, ha ízlett  kaja, az udvarias gesztus náluk, és ha nem böfögsz, akkor a házigazda arcok tucatját veszíti, vagy esetleg téged néznek bunkónak.

Mi a rák miatt van az, hogy a közösülés az komilfó, a baszás meg nem? Hótt ugyanazt jelentik, csak az egyik mellé valami marha azt írta az értelmező kéziszótárba, hogy vulg. durv. Miért? Mert csak, azé. Egyik oldalon azon kéjeleg az egyszeri turbómagyar, hogy de jó, mert nekünk mennyivel többféle szavunk van a mindenre, mint a primitív ángliusoknak, a másikon meg hörög, hogy ugyan irtsunk már szavakat, ne legyen annyira sokszínű a nyelv.

Ki érti ezt?

Olyan ez, mint a suk-sükölés. Nekem is hasogassa a fülemet, de működik. Használják, és tökéletesen megértik egymást; noch dazu még az is analógia, hogy ugyanúgy kreált szabályról van szó: valaki egyszer csak kitalálta, hogy a suk-sükölés az nem trendi, azóta nem szeressük. És?

Ki érti ezt?

Száz éve még ciki volt az utcán smárolni, most meg már csak annyi a vita hogy a buziknak is szabad-é, vagy ők csinálják valami jól elzárt helyen. Megjegyzem, ha két muff smárol, még mennek is nyálcsorgatni a hős heterók, pedig azok is homárok ám valahol.

Változás van, vagy ha úgy tetszik, haladás. Volt nekünk nyelvújításunk, akkor nagyon sok szép szót kitaláltak nagyon okos emberek, amiket nem használ mára senki. És?

Száz évvel ezelőtt azt mondták hogy a kirelejzumát neki, most meg azt, hogy bazmeg. Na bumm, és?

Nem mondom egy szóval se, hogy ezentúl közösülés helyett mindenütt mondjuk azt, hogy bájdorongot a kéjbarlangba (na, ez télleg randa), hogy kúrás, kamatyolás, kefélés, áldozás (hoppácska, mi?), tekerés, baszás, dugás, kettyintés, bagzás, lukra játszás, pi(ty)kézés, svédtornázás, fúrás, tolás, lökés, megcsinálás, a maci bezavarása a málnásba, tilitolizás, vagy akár azt, hogy szeretkezés.

Kinek mi esik jól. Csak annyit kérnék, ne sípogjon, hogy az övé a szép, a másé meg a kaki, pisi, fúj, csúnya, és kiirtani. Meg hogy írmagját is.

Ha valami „nem kell” a nyelvnek, majd kilöki az magától. Vagy pontosabban: majd jól nem használják azok, aki a magyar nyelvet alakítgatják, vagyis a magyarok. Te, meg én, meg mi, meg ők.

Akkor majd elválik a szar a májtól.