„Hátha mégis van értelme annak a baromságnak, próbált szellemeskedni Koren, hogy magyar ember evés közben nem beszél, hanem előbb nyugton jóllakik.
De hol van itt magyar?, nézett vissza a lány némi évelődéssel, amin meglepődtünk.
Te – mint Nemcsok – tótul is csak németecske... vagy kicsi némát jelent a neved inkább?
Nem tudom. És a tiéd?, kórót vagy mit?”
(Závada Pál: A fényképész utókora)
Van Ajrópa kellős közepinek a nekije (nem, nem Kelet. Nem, nem is Kelet-közép. Közép, érted, bazmeg? Közép Ajrópában) egy uruszág: márpedig, ha valami valaminek a közepin méltóztatik lenni, akkor az fontos és egyedi, de legalábbis morzsás szarvú szapirtyó. A buta hispánok hogyan is gyártottak maguknak fővárost? Na, hogyan? Hát szépen megkeresték uruszáguk kellős közepit, oda raktak valami jeleket, barkácsoltak oda valami épületeket, oszt lőn Madrid. Na ezek után akkor hogy is van itten Ajrópa közepivel? Na, hogy? Pilis csakra, he?
Nos, kérem szépen, mi itten Ajrópa szivibe kurva fontosak vagyunk. Milleneum, történelmi Magyarország, meg minden. Ráadásul megdolgoztunk érte sok keservvel: minket a tatár is megdúlt, a török is megdúlt (nélkülünk Ajrópa elveszett volna, ugye! mert mi voltunk a Nyugat bástyája), a Habsburg is megdúlt — csak mi nem szaladtunk el sose. A százötven év máig a honfibú egyik toposza, közben csekéllyel alantabb (érted? alantabb) pár népség ugyanazt a dúlást nem százötven, hanem háromszáz évig szenvedte. Lúzerek. Mi hősiesen szenvedtünk, ők ostobán szoptak. Aztán hősiesen kiverték az oszmánt, itt szurkoltunk nekik, aztán hitszegő módon ellenünk fordultak, és lett belőlük Kutyaszerbia, hogy közben Bosznia-Hercegovina a miénk lett valahogy, az más tészta. Na jó, azt a Monarchia nyúlta le, tehát a sógorok és nem mi.
Van egy ország, amit mindenféle kétes, rosszarcú szomszédok vesznek körbe. Keletre a szőröstalpú oláhok laknak, ostoba, elmaradott, tolvaj népség, akik ráadásul elnyomják az ott lakó magyarokat, és a magyar történelemből fabrikálnak maguknak mindenféle dákoromán ősmultat. Délen a marcona, magyargyűlölő, népirtó szerbek tanyáznak, meg horvátok, akik csak addig szerettek minket, amíg ment hozzájuk a Kalasnyikov svarcba. Északon Jan Slota magyarverő tótjai lakoznak, és akkor a csempészetből élő maffiózó ukránokat nem is emlegettük.
Száz évvel ezelőtt sem ment ez különbül. Tamási Áron kristálytiszta képit föstötte meg az édeserdélyi elmaradott, tolvaj oláhoknak, Mikszáth a buta felvidéki rabló tótoknak; Istenem, hova hozott minket Árpád apánk? Hát ilyen szomszédokat érdemeltünk mi, mint ez az ostoba söpredék köröttünk?
Hát most is mi van, tessék? Békésen trianonozó szurkolóinkat agyabugyálta a rasszista tót zsendár, és van még ember, aki képes ezek után háborogni, ha békés tüntetésen leköpködik a tót újságírókat. Hát miért nem arra figyelnek ezek a szemetek, hogy amúgybékésvoltatüntetés? Meg hogy szlovákok lakta falvakban megjelentek kicsit holmi tótellenes föliratok, hát az mi ahhoz képest, hogy a tót az ab ovo egy rasszista szemétláda? Mondtam már, hogy ők is el akarták lopni a múltunkat, meg Nagymorva lófasz, meg mittom én?
Pedig mi mindig jók voltunk mindenkivel. Elhoztuk a tótnak, az oláhnak, a szerbnek a civilizációt, és ezek a háládatlanok cserébe beleharaptak a kézbe, ami adott, és elvették fele; mit fele!? kétharmad királyságunkat! Köpni kell, phű!
Balsors, akit régen tép, valahogy mindig úgy akadt, hogy ezek a szemetek itt körbe folyton belénk kötöttek, mi meg itt álltunk ártatlanul, és soha, de soha nem bántottunk senkit. Ne hollókosztozz bazmeg, az eleve meg sem történt, de ami nem történt, hát azt is végig a németek nem csinálták. Hogy mi mit csináltunk közben? Dejszen mi itt sem voltunk igazából, vagy amikor éppen mégis, akkor ránk kényszerítették Azok. Előttünk öt méterrel faszizmus volt, mögöttünk öt méterrel dettó, de ippeg, ahol mi voltunk, ott egy fia faszizmus nem volt. Zsidótörvényeket se hoztunk ám magunktól magunknak, soha senki nem költözött elrekvirált zsidólakásba, nem festett át címet a bolton, amikor árjásítani kellett, nálunk soha senki nem kapott hajba szoba közepire kiöntött zsidóvagyonon. És lakosságcserét se csináltunk magunktól, csak a tót meg az oláh kényszerített minket, meg persze a ruszki, hogy a németjeinket vessük ki magunk közül.
Szív, meg kell szakadnod, ezt tették a világ kalapján a bokrétával ezek a szemetek, itt mind.
Utolsó kommentek