Azt találta mondani a Csillagszemű, hogy

„Nem érdemes azt az illúziót kergetni, hogy a nyugdíjügyet az Alkotmánybíróság visszafordíthatja [...] Az alkotmány készülő koncepciójában garantálni fogják az állami rendszert választóknak, hogy befizetéseikkel arányos nyugdíjat kapnak.”

Én meg csak nézek, mint csökkent látóképességű polgártársunk a mozgófilmszínházban.

Ott kezdődik az egész, hogy mit keres a Kotmányban, de még akár annak koncepciójában is bármiféle nyugdíj? Nyugodtan tessék végigbogarászni, nincs abban jelenleg erről egy büdös szó sem, és ez így is van rendjén. A nyugdíj költségvetési kérdés, annak a helye a költségvetési törvényekben vagyon, a Kotmányban meg akár egy néhai gyarmatügyi biztos a krédóban. De oké, legyen, fél vödör jóisten és két lapát kereszténység mellé be lehet szuszakolni pár kanál nyugdíjgaranciát is, annak akkorra már úgyis mindegy lesz, én nem hinném, hogy megélnék még egy kétharmados kúrmányt, amelyik még ráadásul rá is lesz gerjedve a nem oda való dolgok kiszórására a Kotmányból.

Na de mi ez a bullshit, hogy a „befizetéseikkel arányos”?

Tekintsük tisztán technikai jellegű, ideiglenes problémának azt, hogy mikor kezd el üzemelni egy valóban egyéni számlás rendszer, amit még ki sem találtak, sejtelmünk sincs, ki, mennyiért, mennyi idő alatt, és milyen színvonalon fogja létrehozni, üzemeltetni, és karbantartani. Épp most készül az állami kasszába átruccanásra csekély háromezer milliárd forint, és ha a tervezett bevétel kezdetének idejéig nem lesz meg a rendszer, akkor később a mnyp-ktől kell majd utólag bekéregetni mindenféle listákat, hogy kinek a nevén mennyi jött be. Mert csak ott lesz nyilvántartva név szerint. És persze a számlára (nem csak a visszalépőkére, hanem mindenkiére) kötelezően átvezetik a korábbi befizetéseket, az utolsó fillérig.

És ezt a csodát az a magyar nyugdíjkezelő fogja végrehajtani, aki ha ma valaki jelentkezik, hogy bocsika, kéne a nyugdíj a befizetéseimért, akkor mindenféle igazolásokat követel a júzertől, akinek ha kis pechje van, mindenféle, akár évtizedekkel ezelőtt, jogutód nélkül megszűnt cégek könyvelőit kellene felkutatnia, hogy ugyan, hol, mikor, ki, mennyit fizetett utána (nekem hányta már el cég azt a rózsaszín igazoló hogyhívjákot, tehát tudom, milyen az, felkutatni egy könyvelőt aki már nem könyvel a megszűnt cégnek, és nem is ott üzemel, ahol korábban, tehát tudom, miről beszélek). Ahelyett, hogy Gizike az ablak megett szörfölne kicsinyég mindenféle menüpontok, párbeszédablakok, meg effélék közt, és a végén egy nem túl bonyolult adatbázislekérdezés eredményeként valami végösszeg, meg egy ebből kalkulált eredmény gyünne a szeme elejibe, hogy azt mondhassa: hogyaszongya tízmillió és két löb, vagyis idén ennyi meg ennyi lesz havonta az annyi; nyomtassam, kedves ügyfél?

De ne álmodozzunk, hanem bízzunk, bízva. Tegyük fel, márciusra feláll az új rendszer, a hárommillió ember pénzét valóban egyéni számlákra vezetik, és természetesen hozzáteszik a korábban befizetett járulékokat is az utolsó fillérig. Mindenkiét. És a rendszert hozzáértők kalapálják készre, és nem fog ledögleni négymillió ember adatainak felvitelekor, meg azután sem. És onnan kezdve Gizike nem küldi szopókörútra a kedves nyugdíjért folyamodó kuncsaftot, hanem végrehajtja, amiről elébb álmodoztam. És hever majd a bárány az oroszlán mellett, és a bárány is nyugodtan aluszik.

Bárcsak így lenne!

A baj az, hogy semmi konkrétum nincs arról, hogy a „befizetéseikkel arányos” szintagma második tagja milyen mértékű arányosságot kódol. Ráadásul abszolút nyilvánvaló, hogy az arány nem rögzíthető fix százalékban — a Kotmányban legalábbis semmiképpen. Mert az hétszentség, hogy tarthatatlan lesz. Vagy megint le kell rabolni pármillió mélyen tisztelt polgárt, hogy a pénzecskéjükből megint mehessen pár évig a Nagy Nemzeti Piramisjáték, de engem ez a lehetőség sem villanyoz fel igazán. És nem nehéz ám indokolni egy újabb rablást: legyenek a szőkék, ők nem költenek hidrogénperoxidra, ezáltal súlyos pénzeket nem költenek áfára, undorítóan megrövidítve ezzel az államot. Komolyabb hívőknek hozzátesszük, hogy ezek hóttziher, hogy elnyugdíjtőzsdézik az így összeharácsolt milliárdokat, és akkor tökéletesere csiszoltuk az újabb közellenség vérszomjas profilját, hogy legyen mit ismételgetni a fórumokon, blogkomentekben.

Ha idáig eljut az ember a gondolkodásban, rá kell jönnie ez az egész Megbízható Ígéret az Arányról annyit ér, mint a Klón becsületszava. Orbán ugyanis valójában semmit sem ígért meg. Bedobott egy jól hangzó bullshietet, ami közelebbről megvizsgálva egy morzsányi tényt sem tartalmaz, de még csak nem is kérhető számon senkin.

És még nem is rinyálnék, ha az új kúrmány ilyen semmitmondó baromságokkal etetné a jónépet nyilvánvaló hazugságok helyett. Inkább beszéljen félre, és tegye a dolgát. A baj az, hogy nem bírják befogni a büdös pofájukat, és újra és újra guminőket (© Tóta W. Árpád, ha jól tudom) és zoknibábokat tolnak a pofánkba, akik masszívan hazudnak, félrevezetnek, légből kapott számokkal  dobálóznak — a kúrmány, sőt, sokszor a Csillagszemű szent nevében.

Sajnos, csatlakoznom kell azokhoz, akik szerint a kúrmány kurva gyorsan elfelejtette (már ha rájött egyáltalán valaha is), hogy elődjeiket miért rúgták picsán azok a kedves savazók, akikre legitimációs forrásként mutogatnak, amikor soha be nem ígért, átgondolatlan, kapkodva összetákolt borzalmakat zúdítanak a nyakunkba.

A Klón nem csak a hazugságaiért bukott meg. Ha tényleg nekiállt volna rendet vágni, négy év után mutogathatott volna, hogy ugyan lódítottam, meg két évig csak kozmetikáztam a szartengert, már amikor épp nem a faszomat vertem, de tessék, csak belefogtam, és lám, de jobb lett nekünk. Csakhogy kiderült, egy gyáva fasz, aki nem tud a saját kibebaszott pártjában sem rendet teremteni, nem hogy az országban.

Most megkaptuk a másik végletet, az odabaszós, trükkök százaival rapidkúrmányozó, az akadályokat habozás nélkül felrúgó bácsit, aki akár a nagyvilág ellen is hajlandó forradalomkodni. Aki egy klasszikus rákosista Hazafias Népfrontos eredményre büszke, meg arra, hogy akármennyire is igyekeztek ők azt megakadályozni „szabad választás” fedőnév alatt, százezer renitens gazember mégsem engedett a zsarolásnak.

Egy cinikus, és az országot vezetni képtelen kúrmányfő helyett kaptunk egy legalább annyira cinikus, ám hiperaktívat, aki akkor sem bír leállni, ha már a szomszédok dörömbölnek, hogy ezt azért mégse kéne.

Egészségünkre.

A szerző semmilyen jogviszonyban sem volt vagy van, és valószínűleg nem is lesz soha semmilyen magánnyugdíjpénztárral.