— s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár —
A MOL-sztoriban nagyjából minden benne van, amit édes, egyetlen hazánkról tudni kell.
Adott egy fosszilis energiahordozók kitermelésével és forgalmazásával foglalkozó vállalatnak látszó tárgy, amelynek ürügyén Pártunk és Kúrmányunk minimum nyolcvan millárdot húzott le a vécén, és még büszke is rá.
A legdurvább mindenképpen az, hogy Pártunk és Akkor Még Nem Kúrmányunk még anno, a a komonista országrombolásának ködökbe vesző vége fele megakadályozta, hogy az országromboló komancsok vegyék vissza ezt a huszonegy százalékot, ami egy év alatt a mostani vételár tizenhat és fél százalékának elbukását jelentette; az eredeti vételi ajánlathoz képest ez csipettel kevesebb, mint húsz százalék felár. Hozsánna!
Mondjuk ki őszintén: a vételár nagyjából egyhatodát csak és kizárólag azért fizettük, hogy ne a mocsadék országrombolók, hanem a Nemzeti Egybeszarás Kúrmánya verhesse a mellét, hogy visszaszerezték a köztársaság Haza Ékkövét. Na jó, csak az egyötödét, de mennyivel jobban hangzik, ha azt mondjuk, hogy az egészet. Halleluja!
Tették mindezt abból a hitelből, amiről két éve még azt állították, hogy a komancsok elverik.
Utolsó kommentek