Címkék

ajánló (30) alapfogalmak (17) apológia (2) árpádsáv (2) ávéhá (3) a drog (2) bencsik andrás (3) big bráner (2) blog (2) bukkake (12) buzi (6) cigánybűnözés (2) cuki (4) droid (3) elkúrták (11) elnökválasztás (3) erő (3) érzékeny (2) eu (2) európai unió (2) ezek hazudnak (4) ezek lopnak (7) f1 (2) faszkorbács (10) fidi (13) fosztogatás (3) frankó (25) függetlenség (5) globalizmus (2) gyáva szar (5) gyorbán (20) hadd ne tageljem (22) hazaszeretet (4) hír tv (2) hit (3) hollókoszt (4) hülyemagyar (42) igazmondás (13) iszlám (2) játszótér (9) jé hazudtak (11) jog (4) jogvédő (5) kandúr bandi (5) kaptlizmus (2) képmutatás (2) konzervativizmus (3) kotmány (6) középkor (3) közérdek (8) kurvaország (13) liberalizmus (11) majomház (13) márai (3) maszop (12) média (8) médiahekk (4) megyó (2) mélymeleg szar (11) mno (2) muhaha (17) műpa (2) mutogatás (8) náci (3) nemzethalál (6) nemzeti (2) nemzeti radikalizmus (30) népfeneség (2) népsavazás (7) nyalás (2) nyilaskereszt (2) nyugat (2) orcsány (20) őszödi beszéd (4) osztogatás (5) polgár tamás (2) pomogácsok (21) radikalizmus (2) rendszerváltás (10) savazas (2) scsík (2) semita (3) sört ide bort ide (3) spiró (2) sumimogyi (2) szadesz (5) szájbarágó (4) szakember (5) szakértő (4) szar (8) szólásszabadság (8) szüret (2) tényfeláró újságíró (3) tényfeltáró újságíró (4) tudomány (2) tuti (12) uborkaszezon (3) újságíró (4) vonnegut (2) wei wu wei (2) zsidó (14)

Aprópénz


Az én blogom értéke 1.129,08 dollár.
Hát a tiedé?

Utolsó kommentek

Google Analytics

Átkos János

2007.02.01. 20:19 | mavo | Szólj hozzá!

Címkék: rendszerváltás vég

Rám jött a polmavóság, üssetek a kezemre legközelebb.

Persze, nem onnan indult, hogy egy szép nap felkeltem, összekapartam éjszaka túrta maradványaimat, majd macskamosdás, meg a kávécigi, aztán szembevágtam magamat, hogy hoppá. Minden bizonnyal benne volt Korniss történész — legyek finom — kritikán aluli klipje Jánosunk utolsó beszédéről, jobban mondva tudatmódosult állapotban elkövetett coming outjáról, ami (mármint a Korniss klip)  alapján a végén megsajnálja az ember az öreg Átkost. Meg ugye a Fletó is bene van, aki nem bírta ki, hogy ne rúgjon vissza annak a kornak az egyetemes szimbolája felé, amely korszak őt is kihordta, s végül jómunkásember Árpád, aki reflektált rá, talán a kelleténél jóval több jóindulattal a néhai irányában.

Évtizedeket húztam le Átkos János korában, hadd ne keseregjek, holott áldozata voltam én is, ha nem is olyan siratni való, s nem úgy, mint a nagy átlag egyszeri pípöl akkoriban, mert apám s anyám révén s okán a nem teljesen megbízható elemek halmazát bővítettem, ergo volna sérelmem bőven; ugyanakkor hadd ne álmodjam vissza magamat belé, a tudjuk, miért — olyan volt, amilyen.

Megkerülhetetlen ember lett mostanra ez a János, holott, lehetett volna, hogy ne legyen az, elmúlt, épp időben, s ha nincs túlvilág, nincs csak a semmi a halál után, akkor már hiába rugdaljuk vagy sírjuk vissza is akár, neki ezzel nem ártunk, nem használunk, legfeljebb ennen vérnyomásunk ingadozását segíthetjük elő; mire jó az nekünk.

Le kellene végre számolni vele.

Ó, nem mondom, hogy ez csak úgy, meg hogy rittyentsen mindenki egyet, húzza el bal tenyerét a jobb ökle előtt, majd fújjon rá, s volt Átkos János, nincs Átkos János; a kezemet figyeljétek, mert csalok.

Azt mondja mindenki, aki az én nemzedékembe tartozik, vagy netán korábbiba, hogy van, hogy beleütközünk, holott dehogy is, magunk emelünk neki emléket unos-untalan, őt rángatjuk elő, ha kicsit is másként érezzük magunkat, legyen az akár jobb vagy rosszabb, mint szeretnénk. Ő a viszonyítási pont (meg persze a Horthy meg a Ferencjóska), holott lassan lekopik egy emberöltő a térképünkről (másik két nevezett esetében még több), mióta utoljára jártunk az ő és emberei mutatta utakon, ahol ma már a madár se jár, konok arcú nyugdíjasok hordják legfeljebb veres képmását súlyos léptekkel, ha eljön a rászánt idejük, Fletó rugdal vissza, a többi ennél is komolytalanabb; kit érint az egész, tessék már körbenézni: ó, hogy eltűnt minden, ami hozzá köthető.

Átkos János nem egy Napóleon, hogy megérne ennyit.

Magunk alkottunk magunknak belőle démont, bálványt — ki mit szeret inkább csinálni magának otthonra a falvédő fölé —, nem engedjük el, ki bosszút akar állni rajta, ki másért, de húzná vissza a Seolból, még menne is érte, hogy elszakítsa onnan, s lenne akár perverz Orpheusa, pedig tudható, visszanézési kényszerben levők ezen a pályán nem nyerhetnek soha, Hádész nem szereti őket, s az Úr is sóbálványt képes faragni, ha torpannak, s fordítják fejüket vissza.

Ne szeressük, ne utáljuk; túl vagyunk rajta, többé nem tényező az életünkben, tessék már elhinni.

El kéne engednünk végre Átkos Jánost, hadd menjen, merre kell neki.


 Update: jómunkásember Árpád reloaded
>>" />

A bejegyzés trackback címe:

https://polmavo.blog.hu/api/trackback/id/tr7332863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.