Aki nem tudta, az most tudni fogja, nem csak közéleti nyammogásaim vannak énnekem, hanem amolyan egyebek is, külön sublótban, senki sem érti, senki sem olvassa, jól van az úgy, azt csak magamnak írom igazán. Titkok vannak benne, az én titkaim, senki máséi, ne kutakodj. Megszentelt föld az, az enyém, ott áll az én oltáram. Az Úr kezétől áldottak az ő titkai, és átkozottak hetedíziglen, ámen.

Egy szombat tizenharmadikai délelőtt alkalmából rittyentettem egy kis mélyszántást oldalasról, Keneallyről, meg ilyenekről, elmúlt egy hónapja, mire ráakadt egy droid és belekérdezett erőst: zsidó-e vagy.

Talán az azért nem titok, hogy szeretek zabálni, meg inni, meg írni, meg olvasni, vannak ilyen emberek, nem csak én vagyok, és sokakkal együtt sajnos meg vagyok átkozva pár áldással, köztük van például, hogy nagy százalékban kiszúrom, ha valami jól vagy rosszul van megírva. Leszarom én akár a történetet is, ha jól ír valaki, kinyerem a mondatok és a szavak tüzes, életet adó mérgét, égeti a nyelvemet, és élvezem, önkínzás vagy nem az. Rohadék, milyen jól ír, hogy dögölne meg; megdöglött? remélem, pokolban ég.

Különös aspektusa az irodalomnak, ha egy írás kapcsán a származásodat firtatják, csak mert a Schindler bárkája írójáról azt írom, hogy jól ír, és a műről magáról, hogy jól van megírva. Még azt a szót sem írtam le, hogy holokauszt. Azt se, hogy zsidó, meg azt se, hogy náci, meg ilyenek. Irodalomról írtam, írásról, meg arról a kurva sóról, amit nem találtam, pedig kurvára meg akartam sózni azt a kurva oldalast.

Zsidó-e vagy.

Tóta írt egy jót arról, hogy a nemzetet önmagával önazonosító nemzeti oldal mennyire el van tévedve, de időnként úgy érzem, a helyzet még annál is rosszabb.

Rengeteg nemzeti érzelmű önkifejezővel futottam össze online az évek során, és bizony, az esetek feltűnően magas hányadában került elő a kérdés, hogy zsidó-e vagyok. Hogy full őszinte legyek, tudja a faszom. Akár lehetnék is. Miért is ne? Az, hogy szőke, kékszemű gyerek voltam úgy tízéves koromig, nem tartom a szombatot, szeretem a szalonnát, az oldalast, meg a barackos csirkét, még nem jelenti azt, hogy ne lehetnék zsidó. Hoppá, például utálom a vért az ételekben, na az teljesen zsidós.

És különben is: mi változna, ha zsidó lennék? Jobban mondva, ha zsidó lennék, és tudnék is róla. Szinte semmi.

Ettől még a kérdés maga örök talány számomra. Ó, persze, értem én: nem egyezik a véleményünk az élet alapvető dolgaiban, tehát nem vagyok magyar, mert a magyarok egyetértenek mindenben, ha meg nem vagyok magyar, akkor mi más? Valamiért van iksz ezer vagy százezezer, vagy nem tudom mennyi magyar ember, akinek sorskérdés, hogy ő magyar, és sorskérdés, hogy ki zsidó és ki nem. Aki nem hisz a sumimogyizmusban, vagy a Szent Korona-tanban, vagy Fehérlófiában, vagy a rugós nyalókában, az zsidó. Vagy ha nem, hát zsidóbérenc. Ez egy ultima ráció.

A vonal túloldalán ott vagyok én, aki nem abban hiszek, amiben ő, és érvelnék, meg mit tudom én. De nem lehet igazam, mert az azt jelenti, hogy az életét vezérlő eszmék hazugságok, hogy nem jobb másoknál. Sőt igen: hogy lúzer.

De ez nem lehet! Annak kell lennie, hogy én odaát hazudok. Szándékosan. Meg akarom téveszteni, leterelni a helyes ösvényről, hogy sorvadjon a magyarsága, hogy elvehessem tőle a termőföldet, hogy elvegyem az ő magyar Jézusát, hogy kifacsarjam a lelkét és utána mocskos ezüstökért odaadjam a Sátánnak.

Vagy ő lúzer, vagy én vagyok zsidó. Ez a kérdés, válasszatok! És ő választ.

Zsidó-e vagy?

Ha neked az kell ...