Van egy mondat, lassan évtizede bassza a csőrömet.

Apológia, mezei apológia. Így hangzik:

A csendőrök nem is tudták, nem is tudhatták, hogy pontosan mi fog történni azokkal, akiket elvitt a vonat.

Nos, kezeljük maximális toleranciával az ügyet. Mondhatni vegyük át a Holokauszt-tagadók nézeteit.

Tehát nem volt Holokauszt. Mengele sem kísérletezett, nem volt kegyetlenkedés, nem volt szögesdrót, talán kényszermunka sem volt.

Legyen így.

Radnóti és társai véletlenül beleestek egy nagy gödörbe, és az eső földet mosott rájuk; pechjük volt.

Legyen így.

Petschauer önként ácsorgott a fagyban és locsolt magára vizet, Rejtő és Szerb pedig szándékosan nem evett, illetve rituális zsidó szertartás során verte magát halálra.

Legyen így.

Akkor persze, gázkamrák sem voltak, persze krematóriumok se, noch dazu a negyvenes években az amerikai és orosz katonák Photoshoppal hamisítottak ezerszámra képeket a hullahegyekről és a csontsovány foglyokról.

Legyen így.

Kérdem én: embereket kizárólag a származásuk miatt (szebben mondva: faji alapon) deportálni, koncentrációs munka- elkülönítő táborba hurcolni, mint az állatokat, vagyunukat elkobozni és jó magyaroknak adni, az micsoda? Az nem bűn? Az jófejség? Azt szabad? Az megengedett?

Az első világháború vitézségi érdemrenddel kitüntetett zsidó tisztjeit „jobb” esetben munkaszolgálatra, rosszabb esetben lágerbe vinni, az egyenesen derék dolog, ugye?

Az Erdélyben az utolsó pillanatig (többek közt magyar) életeket mentő zsidó orvosokat gázkamrába küldeni deportálni, s ezzel az ott maradt páciensek túlélési esélyeit lerontani, az tisztességes, jó magyarhoz illő tett?

Ezekre a kérdésekre várom én a választ, de nagyon.

Meg arra, hogy ha már erre alapul ez az apológia, hogy tényleg, hogy nem tudták. Kérdem én, ha nem tudták, akkor mit tudhattak, vagy mit hihettek?

Mit hihettek a magyar csendőrök valójában, pontosan mi fog történni azokkal, akiket elvitt a vonat? Üdülni mennek? Oda tényleg marhavagonban utaznak az emberek? Egyáltalán miért érezték úgy, hogy a zsidóknak valóban oda kell menniük, ahová úgy viszik őket azzal a vonattal, mint az állatokat? Mi különböztetette meg őket többi honfitársunktól, annyira, hogy az ő esetükben ezt a bánásmódot elfogadták, sőt, segítettek is, hogy ez történjen velük.

Mert legalább annyit mondanának, hogy tudták, vagy hogy azért legbelül, őszintén meggondolva azért sejtették, de parancs volt; a nácik mertek így védekezni. És nem a sunyi tagadás, hogy nem tudták. Hogy úgy csinálnak, mintha nem lett volna szemük, hogy lássák, mi történik, mintha arra az időre elveszítették volna a látásukat.

Amíg erre nincs őszinte válasz, nincs leszámolás a múlttal.

Addig csak sunyi apológia van, hogy de nem is a legrosszabb felé segítették a zsidókat, hanem a nem tudták hova, talán Svájcba, üdülni.

Köpni kell.