Figyeljetek:
Trout és Hoover az Amerikai Egyesült Államok nevű ország polgára volt, amelyet a rövidség kedvéért Amerikának hívtak. A nemzeti himnuszuk tiszta sületlenség volt, mint annyi minden, amit komolyan kellett volna venniük. Így hangzott:
Ó, mondd, látod-e a pirkadati fényben azt,
Amire oly büszkén néztünk napszálltakor,
Aminek széles sávjai, fényes csillagai oly fennen lobogtak
Szemünk előtt a bástyákért vívott vészes harc alatt?
S a rakéták vörös tüze, bombák robbanásának légi szava
Hozta hírét egész éjjel, hogy zászlónk még mindig ott lobog.
Ó mondd, leng-e még az a csillagos lobogó
A szabadok földje, bátrak otthona fölött?
A világegyetemben egy kvadrillió nemzet volt, de Dwayne Hoover és Kilgore Trout nemzete volt köztük az egyetlen, amelynek nemzeti himnusza kérdőjelekkel megspékelt zagyvaságból állt.
[...]
Ennek a nemzetnek törvénye volt a zászlajáról, olyan törvénye, mint a bolygón egyetlen más nemzetnek sem. A törvény kimondta: A zászlót senki és semmi előtt nem szabad meghajtani.
A zászlóhajtás barátságos és tiszteletteljes üdvözlésforma volt, amely abból állt, hogy a botra tűzött zászlót a földhöz közelítették,
aztán visszaemelték.
Dwayne Hoover és Kilgore Trout nemzetének jelmondata is volt, olyan nyelven, amelyen már senki nem beszélt. Így hangzott: E pluribus unum. Azt jelentette: Sokból egy.
A meghajthatatlan zászló érdekes volt, a himnusz és a semmitmondó jelmondat pedig nem sokat számított volna, ha nincs ez: sok polgárt úgy semmibe vettek, becsaptak és bántalmaztak, hogy azt hitték, tévedésből kerültek ebbe az országba, sőt erre a bolygóra, - hogy valami rettenetes félreértés történt. Kissé megvigasztalhatta volna őket az, ha a himnuszuk és a jelmondatuk említést tesz a tisztességről, a reményről vagy a boldogságról, valamiképpen üdvözli őket a társadalomban.
Ha szemügyre vesszük a papírpénzüket, hátha abból rájönnek, miféle ország ez, egy halom egyéb barokk kacat között egy csonka gúla képét látták, a tetején sugárzó szemmel.
[...]
Még az Egyesült Államok elnöke sem tudta, mit jelentsen ez. Mintha az ország azt mondta volna a polgárainak: Értelmetlenségben az erő.
Sok értelmetlenség csak a Dwayne Hoover és Kilgore Trout nemzetét megalapító atyák játékosságának ártalmatlan következménye volt. Az alapítók arisztokraták voltak és fel akartak vágni haszontalan műveltségükkel, ami az ókori hókusz-pókuszok ismeretéből állt. Költőnek is csapnivalók voltak.
Az értelmetlenségek egy része azonban gonoszság volt, mert nagy bűnöket rejtett magában. Például az amerikai gyermekek tanítói újra meg újra fölírták ezt a dátumot a táblákra, és felszólították a gyermekeket, hogy büszkeséggel és örömmel véssék az eszükbe:
1492
A tanítók azt mondták a gyermekeknek, hogy a földrészüket ekkor fedezték föl az emberi lények. A valóságban 1492-ben már emberi lények milliói éltek tartalmas és fantáziadús életet a földrészen. 1492 csak az az év volt, amikor a tengeri rablók elkezdték becsapni, kirabolni és megölni őket. Itt jött a másik gonosz értelmetlenség, amit a gyermekeknek tanítottak: hogy végül a tengeri rablók létrehoztak egy új államhatalmat, amely a szabadság világító fáklyája lett minden emberi lény szemében. Képek és szobrok voltak mindenfelé erről a képzeletbeli fáklyáról, hogy láthassák a gyermekek. Olyasmi volt, mint egy lángoló fagylalt.
[...]
A valóságban azok a tengeri rablók, akiknek a legtöbb közük volt az új államhatalom létrehozásához, rabszolgákat tartottak. Az emberi lényeket gépek helyett használták, és még a rabszolgaság megszűntetése után is, ami igen zavarbaejtő volt, ők és a leszármazottaik továbbra is úgy gondoltak a közönséges emberi lényekre, mint gépekre.
(in: Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije)
Ha megvolt a lecke, tessék tovább lépni a következőre.
Utolsó kommentek