Az egyik legdivatosabb íkúnulla szlogen manapság az, hogy az emberek ezt meg azt akarják, és aki ezzel szembe megy, az abcúg és monnyonle.

Sajnos ott kezdődik a baj, hogy a Zemberek nem biomassza. Nincs olyan, hogy egységesen ezt vagy azt akarnák és az onnan kezdve mindörökké kőbe lenne vésve. Ezernyolcszázhatvankettőben a polgárok egy része a polgárok egy másik részét öldöste, mert nem értett egyet abban, hogy a gyapjas fejű niggerek érnek-e annyit, mint a Fehér Faj, holott korábban egyet értettek abban, hogy nem érnek annyit.

Noch dazu a Zemberek ingyé szeretnék a jóságot. Sajnos ez így van, és sajna leginkább kis Hazánkban. Ritka meredek, ahogy megy a tolvajcigányozás ott, ahol a Zemberek szétlopták az Állami Vállalatot, amiben egyébként jellemzően még dolgoziuk se nagyon kellett - tisztelet a kivételnek. Egész rendszerváltás utáni karrierünk simán levezethető abból, hogy a többiekhez képest irdatlan előnyből indultunk, és utána addig igyekeztünk jobban élni a semmiből, míg szépen lemaradtunk.

Hogy értsd: az, hogy itt tartunk, az nagyrészt a Zemberek érdeme. Mert kérni azt igen, de fizetni semmiért. Mert ezt szokták meg. Mindenki tudta, hogy Kádár előbb elköltötte a Zemberek Akaratára az ország pénzét, aztán meg hitelből kezdte fedezni.

Szólok, a rendszerváltás azért indult be, mert becsődölt ez a gazdaságpolitika balfaszság.

Ehhez képest a két egymás torkát marcangoló néppárt száján fülig érő vigyorral savazta meg 2002-ben, hogy még adjunk a Zembereknek jó sok pénzt hitelből.

Innen kéretik végiggondolni, ki-ki otthon a karszékben.