Mármint neki van, aki röpke két napja felszólalt nagyjából kétszázezer ember előtt. Különös álma van neki, van abban minden, mi szem-szájnak ingere, csupa győzelem, új többség, kinek mi kell, tessék, tessék, vigyék, itt az új többség új jövője.

Előzetesen megemlítem, a Klón is habogott valamit a MűPában, de az annyira érdektelen volt a mindenkit keblére ölelős dumájával, meg a reformozásával, hogy nem elemezgetem, szar az anélkül is: kurvára nem kóser, ha az egyik nap a Fidivel riogatunk, meg a tüntetőkkel, pár nap múlva meg megy a gyertek ide, tik is mink vagyunk.

Vissza a Juhászhoz!

A lényeg egy: ha elfogyott az út valahol, sebaj, majd azt mondjuk, van még az tovább is, és tényleg, mert van tovább, még bírja az új többség.

No persze nem az az új többség, amelyik hirtelenjében magára akarta venni ezt a jelzőt, azt azért mégsem.

Olyanokat mond például a Csillagszemű Juhász, hogy „nem hunyászkodunk meg a Bach-huszárok örökébe lépő új arisztokraták előtt sem” — amiről maximum annyi juthat eszünkbe, a Bach-huszárok az elnyomók eszközei voltak, s kérdés, akkor ki most az idegen elnyomó, aki elnyom minket, s milyen idegen hatalom szolgálója ez az új arisztokrácia? Ha ez megvan, akkor jöhet a Bach-huszár duma, addig ez vaktöltény, csak a fanoknak való napi hergelő adag.

Az egyéb, szokásos, demagóg szövegeket hagyjuk el, ezerszer hallottunk már a nemzete ellen támadó, a nemzet egészségét tönkre tevő, az iskolákat feldúló balodalról. Jó, a fanok ezt akarják, mert ugye az ember olyan, hogy ha már kívülről tudja Knopfler nevezetes szólóját a Sultans of Swing koncert verziójából, azért meghallgatja ezredjére is, annyira tetszik neki — a Missing Foundations-rajongóktól meg elnézést, de se nevezett formációtól, se az Einstürzende Neubautentől nem hallottam ilyet, de privát kedvencem, a God sem nagyívű szólóiról nevezetes, hiába olyan jó lemez a Possession vagy a Loco.

Bocs, elkanyarodtam.

A lényeg valahol a vége felé van, ahol — a korábban elhangzottakra rímelve, miszerint „mi magyarok győzelemre született nép vagyunk” — kimondja, amit annyira vártak annyian: „[a] beköszöntő tavasszal a demokratikus ellenzék meghozta az új többség második győzelmét, az önkormányzati választás után győzelemre vitte a népszavazás ügyét is”.

S nem szakadt le az ég. Mindenki tudja, aki figyelt mostanság, mi ez a győzelem: a hétből három kérdés mehet, kettőt visszaküldtek az OVB-hez (egyiket éppenséggel elutasítás céljából),a többi megy a lecsóba (Négy kérdésről szavazhatunk?), köztük a kormány tagjainak anyagi felelősségét firtató, pedig az lett volna az ízes.

Meg azért sem szakad le az ég, mert a Csillagszemű az október elsejei muhahát egyszer már besorolta népsavazásnak, és győztest is hirdetett, meg hogy monnyon le, oszt mi történt? Semmi, és akkor még túlértékeltem.

A folyamatot érdemes figyelni, mert az az igazi, még ha ezzel önmagamat ismétlem is. Mert volt ugye egy Ultimátum. Nem Pistike, nem Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon ultimátuma, hanem a Csillagszemű Juhászé. Amiről nagyjából ugyanazt lehetett volna elmondanom, amit az előbbiről: konkrétan egy nagy lófaszt ért. Ilyen alapon nyugodtan főzhetett volna koponyamohát denevérszarral és gyíkhájjal, hogy azzal kenegesse titokban a kormánytablót.

Azóta a Csillagszemű Juhász semmi különöset nem csinál, mint hogy újból és újból bejelenti nagy csinnadratta közepette, hogy háhá! mingyá meg van bukva a kormány!; ami most alkalmasint úgy hangzott, hogy „[a] választókat becsapó, a valóságot eltitkoló, a nemzetgazdaságot válságba sodró kormánypártok koalíciója mára sarokba szorult”, meg hogy  „[e]lveszítette hitelét, elveszítette szavazóit, elveszítette erkölcsi alapját. Ezek után Európa minden kormánya lemondott volna” (lásd Tony Blair és kormánya), meg hogy „[a] népszavazással megnyílt a lehetőség, hogy lebontsuk az utolsó sarkot is a hátuk mögül”. Bár legutóbb ott (a kormány háta megett) éppen ők voltak, s lihegtek fagyosat nyakba — érdekelne, hogyan bontja le őket a nép.

Idáig szinte rendben is volna, bár van némi kétségem afelől, ez a félig kiherélt népsavazósdi a valóságban mennyie alkalmas a kormány sarokbaszorítására. Elképzelem, amint a Klón meghallja, a Zemberek arra savaztak, hogy csak patikában lehessen Aszpirint venni, mire sikoltva veti le magát a Parlament kupolájából; de félre édes álom, mert a Csillagszemű tovább is mondta, hallga!

„Ez az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat. A népszavazás ügydöntő. A népszavazás után vagy azt teszi a kormány, amit az emberek akarnak, vagy elkergethető lesz. Végrehajtja az emberek akaratát, vagy maga ad zöld utat, hogy kipenderítsék.

Onnantól fogva nincs több magyarázkodás, nem hivatkozhat sem demokráciára, sem alkotmányra, sem törvényre, semmire az égvilágon. Nem marad más számára, mint futni, de gyorsan.”

Érted, tesókám, érted? Hiszen egyszerű ez, mint a faék!

Ha a jónép az mellé rakja a bumszlit, hogy „családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén”, vagy hogy „az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban” és „gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani”, akkor a kormány fülét-farkát behúzva húz el a retkes redvásba, és jöhet a Nemzet Miniszterelnöke — és ne szólj be apafej, inkább gondolkodj, ki más?

Tuti? Mert én nem fogadnék rá, még ha magas lenne az oddssza, akkor se, mert október elsején is már volt ugye „népsavazás”, és akkor se mondott le.

De akkor mi marad?

Hát az, hogy ha meg mégse, akkor majd a nép elkergeti. Vélhetőleg nem alkotmányosan, hiszen, mint a Csillagszemű is mondta az ő igazmondó szájával a népsavazásról (ismétlem) „[e]z az utolsó alkotmányos eszköz, amellyel az emberek kinyilváníthatják akaratukat”.

Vagyis, ha minden úgy megy, ahogyan logikus, akkor marad a forradalom, vagy mi (például élére áll az ő pomogácsainak?), mert az hétszentség, hogy a Klón nem mond le, aki azt hiszi, mégis, az nyomuljon inkább pilótajátékban, vagy vegyen az orra előtt „talált” gyűrűt — arany, de nekem nem kell, megveszi-e óccsóé?

És persze marad még a magyarázkodás, hogy á, ő nem bújtogat senkit, semmire.

De legalább addig sem hazudik: a Jóisten tudja, mi lenne akkor, ha ő egyszer hazudna.

Addig meg néha felébred és bilibe lóg valamije.

Kis hazánkban már az is eredmény.