Igazából nem nagyon zavarnának ezek a dolgok, ha nem lennének ennyire törvényszerűek.

Az utóbbi nagyjából egy évtizedben két ember halt meg Magyarországon, aki ennyire népszerű volt, és ami velük történt (természetesen) a haláluk után, az mindent tökéletesen ábrázol, ami itt folyik.

Azt hiszem, nem meglepő, ha elmondom, ez a két ember Hofi Géza és Cseh Tamás volt.

Akikben rengeteg közös volt. Mindketten akkor álltak pályájukra, amikor még javában az Átkos dúlt, és akár szeretjük ezt, akár nem, akármennyire is kritikusan álltak a Rendszerhez, akármennyire is kedveltük vagy nem kedveltük őket, mindketten inkább tartoztak a támogatott, mint a tűrt művészek közé. Mással nem tudom magyarázni, hogy ennyire ismertek voltak, ennyi fellépésük, ennyi felvételük volt. Az Átkosban.

Az is közös bennük, hogy a Magyar Nemzeti Oldal mindkettőjük esetében sikeresen meghatározta, hová tartoznak. Hofi elvágta magát, amikor kiejtette a száján, hogy Vitéz Kőbányai Horthy Miklós, onnan kezdve a valamikor a Magyar Nemzeti Oldal körében is népszerű humorista büdös komcsivá degradálódott, blog hozzászólásokból kellett mára megtudnom, hogy aki szerint Hofi vicces volt, az komonista.

Asszem, akkor én komonista vagyok.

Cseh Tamás szerencsésebb, őt szereti a Magyar Nemzeti Oldal, nem is kicsit, hanem annyira, hogy a temetése után nem sokkal, már rögzíti: Cseh Tamás a Magyar Nemzeti Oldal művésze. Fideszes, Orbánista, kinek hogy tetszik. Az Övék.

Akadékoskodó komcsik háboroghatnának, mi az, hogy Cseh Tamás nem Magyarország, hanem csak a Magyar Nemzeti Oldal művésze, de nincs igazuk. Magyaroroszág már régóta nem miénk együtt, közösen, hanem csak az Övék. A Magyar Nemzeti Oldalé, és senki másé. Extra Hungariam non est vita.

Néha nem értem, mi a faszt keresek még mindig ebben az országban.