Na ygen, kezd tele lenny a hócypőnk a demszkivel.

A naívság azonban fáj néha. Aszongya, egy.

„Budapestnek egy fiatal, szakemberre van szüksége, aki képes hosszú távú stratégiákban gondolkozni. Aki nem egy párt aktuális érdekei mentén evezget, hanem képes tisztán szakmai szempontok szerint irányítani a várost. És ez nem Ön.”

Háhogyne, háhogyne.

Nabazmeg, ez a post már el van kúrva, bazmegozást utálók eleve kilőve, de majd pótolják a létszámot a fanok, akik direkt erre buknak.

Na de a lényeg. Van itten egy ország. Nem, nem a szívembe írt. Egy teljesen másik.

Úgy hívják azt is, hogy Ajrópai Unnyó, csak pár mérfölddel balra van tőlünk, már persze, ha a térképen az északi irány felfelé van. Azt rebesgetik, az olyasféle helyeken dúl a demokrácia, nem randalírozik ávéhá, nem viszik ávóspincébe, de meg még a Rádió épületébe se kínozni a forradalmárokat, megez, megaz — miazmás.

Konkrétan a nemzetvesztő Habsburg-ház ősi fészke, Ausztria.

A faszom fog belinkelni egy Magyar Nemzeti Hahota cikket, idézem, ne kelljen klikkolgatni:

Asszem rég volt ennyi szünet két valódi post közt, de hát Istenem, ilyen a mainstream: Polgár Tamás ismét a sűrűjébe került, és azt ugye — a hozzám hasonló szerencsétlenek, akiknek a hétvége nem kétezerrel, hanem tízzel kevesebb látogatót jelent — kommentálják.

Részben szeretném, ha nem lenne igaz. Részben meg nem, de ez más kérdés, Kandúr Bandi nem hülye ember, se nem elveszett, a rasszista dumái olyanok, amilyenek, meg nekiesik a NG-nek, amikor nagyon nincs igaza, de ettől még az, aki.

Ő a médiaszemélyiség, aki sokszor volt a tévébe. Nekünk ilyen jutott, ilyen ország vagyunk. Közhely? Igen.

Közöd?

Ellenben az ehá-faktor, az aggasztó. Nem bírom elhinni, hogy Kandúr Bandi ne gondolta volna, őtet követik.

Azok. Az ávéhá, az. És nem véletlenül. Kellett őket folyton emlegetni.

Leginkább azért is nem rakok ki a postba fotót, mert aki ismeri közelebbről, az majd sírhatna, ha látná: kandúr Bandi, a faszé voltál hülye.

Nehéz azt hinni, hogy tök véletlenül járt ott, ahol járt. Az ártatlanság vélelme nevű tárgy okán teljesen készségesen elhiszem, hogy neki semmi köze az energia szabályozatlan sugárzásására képes tárgyak előállításához, de az mindenképpen fájdalmas, hogy nem bírta megtalálni a határt. Leginkább abban, kivel érdemes és kivel nem.

Így járt, konkrétan.

Ha médiahekk volt, akkor majd jót röhögünk a srácokkal a klubban, de az nem most van.

Ha meg nem is médiahekk, meg nem is ártatlan, akkor béke a webszféra, a webkettőnulla, a neu elektronisch Media egyik idoljának poraira. Persze majd feltámad akkor is, de az már nem lesz a régi szűzenszületéses időszak.

Békesség.

A hír ez: Breaking news: Horváth Csaba (MSZP) mégsem akarja eldózeroltatni a János Kórházat. A főpolgármester-helyettes képletesen értette.

Akkor tessenek idefigyelni!

Ott a Kossuth téren a Majomház. Kurvára el kellene dózerolni.

Vagy összevonni a Lipóttal.

Érdekesen hangzik így együtt a két hír: kiásták Kádárt, illetve a júzerek megfutamították a diggert.

Dig that hole, forget the Sun!

Kezd fájdalmas lenni ez az egész magyar rögvalóság.

Ha Kádár sírjára az agybeteg sírgyalázó és hullarabló a Kárpátia nevű szupercsapat slágeréből ír fel részletet, abból van, akinek kapásból az feltételezhető, hogy az NBH csinálta, vagy ha nem ők, hát akkor a szabadkő művesék. Ja, kőművesek: beteg egy fasz ország.

Üdv a lőtávolban barátaim, mert innen már csak annyi jöhet, hogy a néhai szomszéd komancs vagy faszista volt  rögvest megyek, kihantolom, oszt a csontjait felzabáltatom a Teleki tér éhes kutyáival.

Ne feledjük, ebben az országban aki nem komancs, az faszista. És fordítva. Nó beszarás. Vagy no pasaran, csak annak nincs értelme, kérem szépen.

Nem lenne egyszerűbb párosával felsorakozni, pisztolyt szegezni párunk homlokának, s visszaszámlálás végén ütemesen főbelőni ki-ki párját?

Extra Hungariam non est vita.

Használati utasítás: a rendes olvasók kedvéért tök píszi lesz a duma, egyes szavak és kifejezések mavo-fanok által megszokott verziója alant a lábjegyzetben.

Felállott a Majomházban a Klón, háta megett egy teljes Cuclista De Még Magyar Is Párttal, és aszonta, szigoríccsunk. A Hűség és Polgári Lónemiszerv¹ Szövetsége pedig akkorát bólintott rá, mint vasorrú bába a mágnesasztalra, állítólag Derecskén ötös erősségű rengéseket okozott, a Vidám hittérítő nevű 3864-es szórakoztatóipari létesítményben össze is tört néhány üveg- és kerámiatermék, megírta a Blikk, esküszöm.

Azt eddig is tudtuk, hogy Ezek értelmi képesség terén kihívásokkal küzdenek², ezzel semmi gond. Azt is kezdjük megszokni, hogy ugyanannak a pártnak ugyanaz a nemiszerve³ előbb kordont bont, mert hogy Gyülekezési meg Akárholléti Népszabaccság, ugye, majd pár hét múltán a pomogácsok tüntetésének betiltásáért könyörög a rendőröknek⁴, ugye.

Szabaccság! Biztos a kutya volt, kotorászott ilyenkor a szájában Hofi.

Legeslegelejére: ami most következik, abban ne tessék se humort, se iróniát keresni, mert nincs benne.

Szögezzünk le az elején pár tényt.

1. Az antiszemitizmust a zsidók és a zsidóbérencek gerjesztik, ennek hiányában nem létezne. Egyszerű okból: ha van gerjesztett antiszemitizmus, akkor a zsidók és a zsidóbérencek az antiszemitizmus vádjával bélyegezhetnek meg minden megnyilvánulást, ami egy vagy több zsidót, esetleg az összes zsidót, vagy Izrael államot meri kritizálni, vagy egy bűnözőről leírja, hogy zsidó, holott, ha lengyel lenne, akkor leírhatná szabadon.

2. Antiszemitizmust úgy a legegyszerűbb gerjeszteni, ha antiszemita írásokat közlünk le, illetve, ha bármely (temészetesen gazdasági) bűncselekményről úgy teszünk említést, hogy az elkövetők neve mellé odaírjuk, hogy a zsidó X. Y., a cionista X. Y., függetlenül attól, hogy ez igaz, vagy sem. További eszköz az antiszemitizmus gerjesztésére, ha történelmi tényeket úgy közlünk, mintha a valamikor történt rossz dolgokért a zsidók lennének a felelősek.

Ezek alapján kijelentem: a kuruc.info teljes szerkesztősége zsidó vagy zsidóbérenc.

Magánvélemény következik. Szemét zsidó, illetve zsidóbérenc kuruc.info szerkesztőség: a cionista kurva anyátokat!

Ja, és takarodjatok Palesztinába!

A magyar métely régóta fertőzi francia nemzetünket. Itt járnak köztünk diáknak és üzletembernek álcázva, eszik ételeinket, isszák borainkat. Úgy öltözködnek, mint mi, úgy viselkednek, mint mi. Az egyszeri francia akár kultúrnépeknek is gondolhatná őket. De mi felismerjük a pödrött bajszot és a karikás ostort, akármilyen ügyesen is álcázza magát. Mert ne legyenek kétségeink, francia testvéreim: ők is részei annak a világméretű összeesküvésnek, amely Budapesttől New Yorkig tart, s amelynek egyetlen célja a francia nemzettudat gyengítése, népünk végleges rabigába hajtása. Büszke franciákból agyatlan magyarbérenceket akarnak nevelni. Ha nem cselekszünk, egy szép napon arra ébred nemzetünk, hogy gulyást eszünk és egri bort iszunk.

Az eredeti itt található.

Több élű az, ami itten történt a velszi tartományban. A lúzer szempontjából skandalum, az biztos. Eleddig nemigen akartam megnyilvánulni, ragozta mindenki százfelé, reméltem, majd csak valaki kimondja a frankót.

Hát nem.

Egy. A pomogács sűrűn cserélgeti hőseit. Ha bármelyik akármilyen aprósággal letér a pomogács által elképzelt nyílegyenes ösvényről, az a tegnap hőséből a ma és a jövő magyarellenes árulójává válik.

Kettő. A pomogács személyi jogokat sért. Válogatás nélkül kiteszi közszereplők és nem közszereplők személyes adatait, ezzel is bizonyítva, hogy a pomogács számára a törvény szart sem ér, kivéve, ha az ő érdekeit védi.

Három. A pomogács rasszista, méghozzá hülye rasszista, aki még büszke is rá, és folyamatosan a magyarság elképzelt kiirtásán jajong.

Első ráadás. A pomogács hazudik, noch dazu legtöbbször szándékosan. És ha nyilvánvalóan lebukik, ahogy az törvényszerű, nem kér elnézést, hanem ugyanúgy hazudja tovább ugyanazt, mintha mi sem történt volna. Ha ellenben az ő bőréről van szó, visít, mint a fürdőskurva, lásd feljebb.

Második ráadás. A pomogács lop. Mindenkitől és mindent. Online portáltól hírt, publicisztikát, blogból blogpostot: ami a keze ügyébe, a szeme elé kerül. Mert neki joga van hozzá.

Borravaló. A pomogács mindent megtesz azért, hogy a népek itt körülöttünk azt higgyék rólunk, elmebetegek, idióták, kiirtani való selejt vagyunk, akik nem valók e világra, mert csak hörögni, átkozódni, lopni, csalni, hazudni, rágalmazni tudunk.

Még szerencse, hogy — bár időnként pártjaink és kormányaink is tesznek arról, hogy ez a kép erősödjön — a többség megtekintése alapján látható, hogy ez nem így van.

Tisztelet nekik!

Kezdem megszeretni ezt a Mártíriusz gyereket. Igen, ő volt az, aki megdicsőült vigyorral hordozta körbe a laptopját, hogy fényképen is megtekinthessék a sérüléseit, ne csak élőben. Ugyanő nyilatkozta azt a verés után, hogy „a szám olyan, mint Angelina Jolie-é, csak szilikon nélkül”, ergo sejtettük, hogy a jövő nagy tehetségű embere áll előttünk; bár tény, aki ilyen alázatosan bírt a Csillagszemű Juhász személyes csicskája lenni, az már eleve előnnyel indul nálam.

Bocs a rossz viccért, de sajna él a párhuzam. Persze nem mindenben, mert Dr. Mengele erősen úgy tűnik, full megúszta, míg Dr. Doggele tíz hónapot kapott, gondolkodjunk, mennyi helyett.

Kétszáz dogokól van szó a kerítés megett, und génhiba, meg  többi. Nem véletlenül a fenti, kísérteties az egyezés a Jó Doktor munkásságval: méltatlan körülmények közt fogva tartott élőlényeken végrehajtott kísérletek.

Persze lehet azt mondani, Doggele jó szándékú volt, ám ne feledjük, a Drittes Reich szempontjából az eredeti is nemes célok érdekében fecskendezett érdekes holmikat zsidó fajú lényekbe, amely érdekes holmi aztán keringési rendszerük összeomlásához meg effélékhez vezetett.

Hadd ne spilázzam tovább. Örüljünk, hogy legalább egy picit elítélték, a jószándék feltételezői annak, hogy felfüggesztve — aki marad, az meg annak, hogy vehemens állatvédők még nem lincselték meg.

És ne is tegyék, ellenben plakátolják ki minden sarokra: állatszeretet fedőnév alatt már amúgy is évezredek óta kínzunk állatokat — lásd nagytestű kutya az 55 kvadrátméteres panelben —, de itt a ne tovább.
Ugye itt van?

Mert olvasom, a Hír TV a mocskosul népszerű Molnár Lajoson és Horváth Ágnesen keresztül keresi a scsíket, ők mételyezik a népet, a rohadt kurva példul az otthon szülést szeresse, na az scsí egybű.

Hát konkrétan anyjuk, a jó büdös, az.

Egy guglival felszerelt hétköznapi balfék majd két perc izzasztó munkával eljut oda, ahonnan a kép rosszabb.

Gondolom, sokakban megáll az ütő, legtöbbjük inkább addig szabályozná a közszolgálatiságot, amíg az elérné a pártatlan tájékoztatás olyan fokát, amitől még az Amnesty International, meg az ötszázadik óberfüggetlen zsurnaliszta zabhegyezőszervezet is parasikollyal élvezne a gatyóba bele.

Én nem. Persze, miért is?

Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai; s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhizlaldákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték - gyermeket, aszszonyt, férfit vegyesen - ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt egyes vagonokban a mortalitásÉ S végül az auschwitzi, olmützi Vernichtungslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, lányokat és asszonyokat a kísérleti telepeken beoltották betegségekkel. (...) Minderről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, s féltik a 'zabrálóktól' a lisztet és fehérneműt.

(Márai Sándor: Napló)

Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével [kiemelések tőlem, mavo] ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint „keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert „keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.

(Márai Sándor: Napló)

A sors furcsa fintora, hogy az itt leírt embertípus ma élő példányai éppen Márai-idézetekkel hajigálóznak, ha tehetik.

A Magyar Nemzet ismét hazudik csúsztat, és nem kicsit.

És persze nem lepődünk meg rajta.

Aszongya a Csilagszemű Juhász szócsöve, hogy

„[Farkasházy Tivadar] 1993 és 2003 között balatonszárszói telkén nyaranta szervezett találkozókat baloldali értelmiségi köröknek, amelyeken aktív szerepet játszottak az MSZP-s és SZDSZ-es politikusok.”

Nos, konkrétan Farkasházynál eredetileg mindenki ott volt, aki számított a magyar politikában közéletben. Tudom, hihetetlen, de a Csillagszemű Juhász is odajárt. Sőt, Kövér László is. Aztán elébb a madöf jeles képviselői maradtak el a meghívás ellenére, majd a kormányra kerülésük magasságában Csilagszemű Juhászék gondolták úgy, hogy oda nem illik járni, végül Farkasházy szüntette meg az egészet — nem csodálom.

Na, bejött a papírforma, és ilyenkor nekem, a vadliberális hülyének minimum petárdázni, na jó, csillagszórózni kellene, de csak fogom a fejemet.

Amikor a Klón azt mondta, hogy Kurvaország, maga sem tudta, mennyire telibe talált. Mert nagyon, és ezt a lassan érettségire készülő Magyar Köztársaság nevű tárgy folyamatos figyelése mondatja velem.

Ilyenkor jön rá az emberre a nikotinéhség, ezért megyek, de csitt, ne mozgolódjanak, mert rögvest jövök, s ha cseverészőket látok, osztom az intőket.

Ha valaki kérdezi, színes krétáért mentem.