Elefánt blogja vezetett Seres cikkéig, korábban meg Tóta postja is volt, de régóta gyűlt ez is.

Volt nekünk többek közt egy rendszerváltás nevű tárgyunk, az itt a lényeg. Meg az, hogy akkor hirtelen a többség ellenzéki lett, páran ellenben elszegődtek pártszócsőnek, vagy valami hasonlónak; a Propelleres (Stefka) és a Kornya Bajszú (Pálfy G.) máig visszatérő rémálom Antallék idejéből, mert már akkor is a médiafölény volt a lényeg.

Akkortájt a pártmikrofon a nem kedvelt dolgok közé tartozott (kábé, mint a szartorta takonymázzal, és alulöltözött csigákkal cizellálva), főleg az értelmiség körében, de azért azt is nyugodtan kimondhatom, hogy a magyar királyitól a pufajkásozó Parabola magasságában kezdtek elridegülni a nézők, márpedig akkor még nem lehetett a retekklubra meg a csigatévére se fogni, nyuszi meg szóba se jön: a konnotált répa már akkor sem a médiába, hanem a médiaszereplők seggébe volt való.

Mentségükre legyen mondva, messze nem annyira, mint most.

Kétezer-hat decemberi interjú, hosszú lesz az idézet, de a lényeg az utolsó mondat.

„A politika ott csúszott félre, és megint ideológiai örökségről van szó, hiszen mégiscsak egy utódpárttal állunk szemben, hogy a kormányzó pártok felfogása a politikai küzdelem természetéről jelentősen megváltozott a 2002-es kampánytól kezdve. Ez két lépésben történt. Az elsőt ikonszerűen Werber (az MSZP kampánytanácsadója) megjelenéséhez szokás kötni, de nem rajta kell elverni a port, mert minden tanácsadó javaslataiból csak az válik valóra, amit a megbízói magukévá tesznek. Olyan innováció érkezett Magyarországra, ami új alapokra helyezte a magyar politikát. A negatív kampány, amiről sokan csak azt gondolják, hogy csúnyákat mondunk a másikról. Többről van szó: a negatív kampány per definitione jellemgyilkosság. Az MSZP 2002 óta ezt honosította meg Magyarországon.

Mm: De a nyugati demokráciák ezt azért túlélik...

O.V: Ez így pontatlan. Az angolszász világon kívül sehol sem fogadják el a negatív kampányt. Éppen azért, mert félő, hogy a kontinentális demokráciákat inkább rombolja, mint építi. Ami nálunk és az angolszász világban folyik, az folyamatos jellemgyilkossági kísérlet. A politika leértékelődésének fontos oka ez.

Mm: Az eszközzel Önök is éltek.

O.V: Nem éltünk és nem is fogunk élni.”

Mármint neki van, aki röpke két napja felszólalt nagyjából kétszázezer ember előtt. Különös álma van neki, van abban minden, mi szem-szájnak ingere, csupa győzelem, új többség, kinek mi kell, tessék, tessék, vigyék, itt az új többség új jövője.

Előzetesen megemlítem, a Klón is habogott valamit a MűPában, de az annyira érdektelen volt a mindenkit keblére ölelős dumájával, meg a reformozásával, hogy nem elemezgetem, szar az anélkül is: kurvára nem kóser, ha az egyik nap a Fidivel riogatunk, meg a tüntetőkkel, pár nap múlva meg megy a gyertek ide, tik is mink vagyunk.

Vissza a Juhászhoz!

A lényeg egy: ha elfogyott az út valahol, sebaj, majd azt mondjuk, van még az tovább is, és tényleg, mert van tovább, még bírja az új többség.

No persze nem az az új többség, amelyik hirtelenjében magára akarta venni ezt a jelzőt, azt azért mégsem.

Olyanokat mond például a Csillagszemű Juhász, hogy „nem hunyászkodunk meg a Bach-huszárok örökébe lépő új arisztokraták előtt sem” — amiről maximum annyi juthat eszünkbe, a Bach-huszárok az elnyomók eszközei voltak, s kérdés, akkor ki most az idegen elnyomó, aki elnyom minket, s milyen idegen hatalom szolgálója ez az új arisztokrácia? Ha ez megvan, akkor jöhet a Bach-huszár duma, addig ez vaktöltény, csak a fanoknak való napi hergelő adag.

Tessék nyugodtan olvasgatni, igazi csemege, az ősi pomogács művészet szenzációs remeke, azokkal a fiatalokkal az élen, akik a rendőrség előli menekülésükkel a címben olvasható hőstettet hajtották végre. Külön tessék figyelni, hány néven nevezhetőek az „ávósok”!

Momentán ott tartunk, ha ez az elkövetkező népsavazás is olyan sikeres lesz, mint mikulásnapi, akkor bizony röpke két év alatt a harmadik (nép)savazás megy a levesbe: kihirdették, kevesen mentek, érvénytelen, de a gempa az elment rá.

Vegyük csak a mikulásnapit, az önmagában ötmilliárd volt alsó hangon (pliki-plakátozás és tivi-tevereklámok meg sziri-szórólapok árának beszámítása nékű), már ha igazat mondanak a szakértő Bélák, és miért ne mondanának igazat.

Innen kezdve jön a javaslat.

Nagyjából mindenki érzi, hogy még ha a Hűség Polgári Szövetségének összes nagyívű kérdése át is megy a Kotmánybíróságon meg a Válogatási Bizottságon, akkor se lesz túl sikeres, mert pl. ki nem szarja le, hol lehet majd kapni Aszpirint, sőt, még örül is majd a nép, ha nem csak a szombat délben szigorúan redőnylehúzó patikákban.

Ez így, ebben a formában disznók elé szórt zsozsetta, javaslom hát, hogy a Hűség Polgári Szövetsége mondja azt: oké, meghirdettük, ennyibe kerülne, ha megtartanánk, különítsük el és fordítsuk valamely nemes célra.

Onnantól kezdve tőlem hetente indítványozhatnának népsavazást.

Lényeg, csak az, hogy azok is ilyen nagy sikerűek legyenek.

Nem kellene ennek feltétlenül így mennie.

Adott egy nemzeti ünnepnek tűnő tárgy, amibe mostanra csak az nem rúgott bele, aki nem számít politikai szereplőnek, de a hév még megvan, és rugdossák tovább szorgalmasan, hátha nem unja még a köz megfele, amíg gólt ér el valamék küzdő fél.

Mondjuk ez egy baromi sokszögű pálya, és nem mindig látjuk pontosan, ki kinek a kapuja felé rugdossa Március Tizenötödikét, de hasonlatnak megteszi így is.

A legújabb fejlemények szerint például a pomogácsok — ahogyan ők fogalmaznak — tárgyalnának a Csillagszemű Juhásszal magával, miközben Petrétei gumilövedék-mentességet nem, azonosítót ellenben ígér.

Előbbi momentum konkrétan azért galaktikus muhaha, mert egyrészt Szíjjártó épp nemrég mondta saját szájúlag, miszerint tilcsák be ne hagyják jóvá a közelbe szervezett Rendszerváltó Fórumos pomogácsgyűlést, nem sokkal azután, hogy voltak kedvesek fideszileg elhappolni a pomogácsok számára oly bizsergető emlékekkel teljes helyszínt.

Jó, mi? A Fidesz elébb lenyúlja a terepüket, aztán még be is tart nekik, miközben Fletó a messziségből felemelt ujjal figyelmezteti a Csillaszemű Juhászt az elhatárolódásra, ami így együtt nem túl bíztató szegény alkotmányozó biszbaszéknak, de ők azért mennének a Csillagszeművel kvaterkázmni, dafke, miközben az határolódna elfelé, emezek meg részben utálják, meg pfúj, részben meg törleszkednek, és magukra veszik, hogy ők lennének a Csillagszemű által emlegetett új többség — mármint mind a harmincan, plusz kordon, egye fene. Skizoid társaság, na.

Sehogy se lesz ez a Csillagszeműnek (se) jó. Ha kihátrál az ő kedves pomogácsai mögül, vagy ha legalábbis nem beszélget el velük, akkor azért nem jó, ha meg akár csak leül közéjük, akkor meg azért nem jó — emlegetik is, hogy ez a Klónnak és kormányának jó csak igazán. Talán ennek köszönhető, hogy egyszerre mondják, hogy tessék gyakorolni a jogot, meg azt, hogy egyrészt tilcsák be ne hagyják jóvá, és hogy ők senkivel, csak a hivatalos szervekkel. Mert az a mondat, hogy „[s]zabad március 15-ét szeretnénk, olyan ünnepet, ahol az emberek nyugodtan élhetnek az Alkotmányban biztosított jogaikkal”, az úgy egyébként mijafasz egyebet jelent, mint hogy a szegény pomogácsok igenis rendezhetnek autodafét, akár a hídfő szomszédságában is, mert joguk van rá.

Ez így ebben a formában erősen kétkulacsos móka, de ők tudják; talán úgy okoskodnak, a pomogácsok eddig is csak vitték a szavazatokat, bár a második fordulóban talán hoztak cserébe valamit; politológusaink kimagyarázzák ezt is, legfeljebb ellentmondanak egymásnak, mert nekik meg ez a dolguk, nincs szebb egy vérbeli Giro-Szász vs Kéri László habpartynál az izzó kamerák kereszttüzében — hogy bulvárosra vegyem a hangnemet.

Pártunk és kormányunk meg szokás szerint gondoskodik arról, hogy megutálja az is aki eddig még nem, aki meg utálta, az még jobban. Most a Klón árulkodását hagyjuk, az mára bevált eszköz, s nem is ő kezdte, csak a hagyományok folytatója őkelme.

De ha már voltak olyan faszok, hogy nem hordták el 23-án éjfél után azt a böszme kordont sutyiban, legalább gumilövedék ügyében lehetnének okosabbak, mert nem hiszem, hogy attól lesznek népszerűbbek, ha elutasítják az ez ügyben előadott ellenzéki kérést; úgy is mondhatnám, ha elég balfasz módon csinálják, lesz még itt újabb Márius-keringő laptoppal, és Pesthy is forgathat új filmet még több vérrel, még több gumilövedék ütötte sebbel és még több egyoldalúsággal.

Mert bár állítólag a negatív reklám is csak reklám, de én a Klón és csipet csapata helyében erre éppen nem vennék mérget, akármennyire is bulvár a mi kis politikai életünk.

---

Update: post a témában, már a cím miatt érdemes idetenni. kis csacsik, avagy szar lehet a forradalmárnak, ha úgy csavargatják a lángját , mint a gázrezsóét.

Minden bizonnyal korai variálni, mert nem jogerős az ítélet, de nekem beindult az agyam kíméletlenül.

Biztos mindenki emlékszik, már maga az esemény is echte muhaha volt, nem is akármikortól kezdődően.

Rég volt kétezer-kettő. Amikor a MOM (akkor még MOB) elnöke óriásplakátokon kezdett el ránk köszönni, hogy akkor innen kezdve ő a tökfüggetlen főpolgármester-jelölt a sok pártkatona közt, tessenek rá savazni. Persze ott ágált mögötte a Fidesz teljes mellszélességgel, de aztán — bár akkor még Zsókánk is volt — Demszky rutinból tarolt.

Páran elkezdték már akkor kapirgálni, hogy ez a mi MOM elnökünk nem is annyira független, de a jelölt elmondta, hogy deigenőfüggetlen, meg mint már említettem nem is nyert, úgyhogy egy időre le is tudtuk a dolgot.

Egészen addig, amíg hirtelen megjelent a MOM elnökének neve egy listán, úgy is mint alelnökjelölt. A lista a Fideszé volt. Az elnök úr aztán annak rendje és módja szerint függetlenből és nem Fidesz-tagból nagyjából pár óra alatt nem hogy tag, de egyből alelnök lett, ami sportnyelven fogalmazva nem mindennapi teljesítmény egy újonctól.

Független, érted. Pont, mint Járai Zsiga bácsi, akit nemrég sorolt fel a Csillagszemű Juhász, hogy az ő emberük — öt év masszív tagadás után.

Erre homlokához kapott a MOM akkori vezetősége pár szoci tagja, hogy ne vigyen az elnök politikát a MOM hóttfüggetlen testületébe. Kevésbé jólnevelt emberek ekkor kezdtek el kábé harmadszor muhaházni az ügyben, mert az azért nem semmi, amikor az egyik párt nem kifejezetten utolsó emberei mutogatnak egy másik párt szintén nem teljesen mezei emberére, hogy ott a gonosz, tessék nézni, hordja be mihozzánk talicskaszám — mit talicskaszám, dömperrel — a cúna Politikát, és hogy pfuj. A MOM elnöke meg hogy nem, ő nem, hanem éppen azok, akik most ágálnak, azok — mondta mindezt nem kevéssel azután, hogy a maszopot és a kormánypártokat, tehát a MOM testületében vele együtt dolgozó maszopos társait — talpig Bocskaiban — jó alaposan lehazaárulózta.

Normális helyen amúgy ilyenkor — mondjuk — a Zambului Olimpiai Muhaha minimum feloszlatja magát — gumibottal és könnygázgránáttal, ahogy köll —, oszt pártfüggetlenül takarodik mindenki a levesbe, hogy hülyék vagyunk, jöhet helyettünk a Lamblia Fészkesfővárosi Kiscsoportos Óvodások Olimpiai Köre, mert az is jobb.

Konkrétan ilyesmi nem történt, inkább húzták-halasztották kicsit a nagy eseményt, hadd csámcsogjon róla a médilya, aztán valahogy mégis összejött, hogy a tagság reprezentatív számban kérni bírta, de még (másodszorra) a MOM elnöke is összehívta, de még a tagok is megjelentek. Aztán lett móka, kacagás, jókedv, humor, mert először megsavazták, de egy MOM-elnök közeli ember aszonta, hogy de nem jó, mer a savazógép, erre aztán megint megsavazták, mire 69 igen, 69 nem és 3 tartózkodás jött ki, mire az iménti ember gyorsan megmondta, hogy akkor maradtunk a régiben, a fényes tekintetű elnök meg beletolta az arcunkba, hogy akkor most ő győzött. Volt régen fittballista körökben olyan muhaha, hogy csapatunk 2-2 arányú fölényes győzelmet aratott; nem is tudom, miért jutott pont ez az eszembe.

De nem addig a, az egyik MOM-tag — a MOM-elnök szerint egy nap késéssel — elszaladt beadvánnyal folyamodni, és a minap kimondta a Fővárosi bíróság, hogy vissza az egész, érvénytelen volt a savazás.

Mi meg itt állunk feleim, nézzük, amint ott tornyosul előttünk egy szép nagy MOM, aminek van is elnöke, meg nincs is, és már az elnök és a saját jogásza sem bírja ugyanazt nyilatkozni, mert az elnök szerint a savazók fele plusz egy fő, a másik szerint meg egyszerű többség.

De nem is ez a lényeg, hanem a most mi van. Akkor amit az elnökség a drága onnantúl idáig művelt, az is kuka-é? Van elnök vagy nincs elnök? Esetleg, ha az elnök sztornó, akkor (mint fentebb már céloztam rá) a többi méla politikus is takarodjon a hamvas bús picsába a MOM jeles testületéből, vagy csak az elnökségi tagok, vagy mi.

Sebaj, 2364-ben majd rendezünk júniusban Debrecenben egy fideszes meg augusztusban Budapesten egy maszopos Olimpiát, oszt jó napot.

---

Update: fáradt lehettem, amikor írtam, mert valamiért a Magyar Olimpiai Muhahát MOH-nak rövidítettem. Hiba javítva. Asszem.

Ne droidozz, bazmeg, én nem vagyok olyan, mint ezek a droidok!

Akik ha a jégeső esik orbánoznak. Akik, ha árvíz van, gyurcsányoznak. Akik, ha megjegyzem, hogy Orbán nem intézkedett jégrakétákról, akkor gyurcsányoznak. Akik, ha felhívom a fogyelmet, hogy Gyurcsányi nem épített gátakat, akkor orbánoznak. Akik apróvilláznak, és komcsiznak, ha felhívom a figyelmet a szőlőbányákra, akik szőlészbányászoznak, amikor megkérdezem, milyen lehet este az Apró-villában nyugovóra térni.

Akik székházügyeznek, fideSS-eznek, akik komcsiznak, akik fasisztáznak, akik zsidóznak, akik antiszemitáznak, akik nyilasoznak, akik verőlegényeznek, akik horthyznak, akik ávósoznak.

Ők! Ők, ők, ők!!!

© Warner Bros.

Eredetileg Feri blogjából és Viki vendégkönyvéből akartam csipegetni pár drágajóságos miniszterelnökurasat, meg pár amocsokellenzéket és akomcsikormányosat, de az élet keresztülhúzta.

Mert Feri blogján ütős dolog fogadott.

A Feri úgy tűnik, elkezdte Márait is kifogni a jobbódal szekeréből, ráadásul — nyilvánvalóan tudatosan — hazaszeretetről és a hazáról szóló igéket választott.

Konkrétan ezzel semmi gond nincs, mondhatni szíve joga, mert ebből két dolog esik le futtából a közmagyarnak, ami három, ha ebből kettő triviális is. Az első az, hogy a Feri tud olvasni. Azt hinnénk, ez nem egy etwas, pedig az, ha valakit érdekel, egyszer majd elmesélem. A második, hogy akár Márait is, mert az nem A Polgárok kiváltsága.

A harmadik konklúzió az, hogy mint sejdítettem, kezdi visszaráncigálni a népnemzeti oldal egyik ikonját, akit Azok lenyúltak Tőlünk. Meg még valami, de erről később, pont azért, mert az a lényeg.

Na bumm. Sőt: és? A választások alkalmával ezt már eljátszották Feriék — több-kevesebb sikerrel.

Az a baj vele, hogy innen nézve ez erőlködés. De ne legyen igazam. Noch dazu a Fidi-fanok nem, a kurucosok meg pláne nem fogják ettől megszeretni a Ferit, hanem azt mondják, amit én, hogy ez átlátszó erőlködés.

De jöjjön a feketeleves!

Mert az oké, hogy idézi, meg oké, hogy haza meg hazaszeretet százezredjére, de köríti, s annak fényében már valóban átlátszó. Sőt: kimondottan szar.

Mert azzal vezeti fel nemzetünk önkéntes Ferije, hogy „[e]lmélkedés és tanulság okán küldöm mindenkinek. És – némiképp célzatosan – hangoskodó barátaimnak.”

Segítek, ez még nem Márai, ez a Feri maga. Az ecceri idejáró, ha vájt a füle — és miért ne lenne az — tudja, hová ment a bökés.

Aztán jön, aminek jönnie kell:

„Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret. Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.”

Továbbá:

„Mindegy, kik beszélnek hazád nevében. Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni.”

Furcsa mód igaz jellegű mondatok ezek, csak így, ezzel a felvezetéssel már szarok, pláne, hogy ezen a blogon nyilvánvalóan a Mieinknek üzeni a MinEln., akik félszavakkal is tudnak orbánozni, sőt, elengedett kézzel, akár, mert nagyon ügyesek, és nagyon szeretik a Miniszterelnököt. Mármint a Miénket és nem az Azokét.

Mert — mondjuk ki nyíltan — itt és most kiderült, a Feri bármit felhasznál a mutogatáshoz, legalábbis — sajnos— nekem ez a konklúzióm. Persze, politikus, és tulajdonképpen ez a dolga, de nekem nem hogy kezd tele lenni a folyamatos Amoda mutogatásból, konkrétan jó ideje tele van vele.

Volt egy Négyzetgyök ötszázhuszonkilenc muhahánk, meg egy Évérétékelő muhahánk, és kölcsönösen mutogattak egymásra, ahogy kell. Csak azokban többé kevésbé a saját ujjukat használták a nemes célra.

Most mondjam azt, aszonta a Feri, dógozni fognak? Meg reform, hogy bassz szájba, s nem a mutogatás, hogy de Azok hű de rosszak. Mert ez itt nem reform, hanem a jól megszokott mutogatás, amivel jottányit nem jut előbbre semmi. Tényleg nem tetszik ezt tudni, drága jó üngyülübüngyülü Feri, tényleg?

Ismétlem: ez így nem refom, bazdmeg Feri. Sokkal inkább egy méretes lófasz, amit Amazok szájába próbálsz beleerőltetni. Ez konkrétan az az árokásás, amiről hablatyolni szoktatok, hogy Azok ássák az árkot, amit ti úgy meg úgy temetnétek. Hogyne! Így: ki a földet az árokból, hátha attól kisebb lesz. Jó, nem vonod ki a Nemzetből őket, de mutogatsz bazmeg, mint a kisiskolás, hogy tantó néni, Az volt, nem én. És mint tudjuk, mutogatni nem illik. Neked se. Még így, kisujjat eltartva a la Fülig di St. James, így se.

Sőt: így, pipiskedve, sunyin Márai mögé bújva igazán ocsmány. Ugyanaz a mondassuk ki a nemzet nagyjaival, hogy Azok szemetek, mint amit Azok csinálnak, márpedig ha így van, akkor szemernyivel nem teccik különbnek lenni Azoknál — csak akkor meg mire a nagy arc, hogy mi jobbak vagyunk, mint Azok.

Mert ez is a mell döngetése — borivás, vízprédikálás — és mutogatás ám.

Meg azért se jó módszer Ferikém, mert akkor Azok visszamutogatnak és megy tovább a mutogatás bazmeg, és ilyenek után nulla jogod lesz azt mondani, hogy de mer ők.

Lófaszt, mert ti is.

És megint visszajutottunk a nagyfiúk szeméből lógó gerendákhoz, és megint nem tudom ennek miért kellene seggemet földhöz verve örülnöm.

Na, most update jön, ha kicsit elkésve is.

Tóta blogjában komentelte valaki, és valóban, hogy ez eddig. Mert a Csillagszenű Juhász nem csak komcsiarisztokráciaekézett, mondott ő mást is. Fontosat, nagy súlyt. Íme:

„Nekünk, de nekünk jó okunk van arra, hogy megőrizzük a politikába vetett hitünket. Mi már egyszer bebizonyítottuk, hogy a jó politika, az alkalmas kormány képes letörni az árakat, csökkenteni a munkanélküliséget, karnyújtásnyira hozni a saját otthont, képes értelmesen és igazságosan megszervezni a közszolgáltatásokat. A polgári oldalnak jó oka van arra, hogy higgyen a politikában, mert a polgári oldalnak ismét erős csapata van. Szájer Európában, Kósa Debrecenben, Tarlós a fővárosban, Járai a Nemzeti Bank élén, Matolcsy a gazdaságfejlesztésben, Varga a parlamentben, Navracsics a frakció élén, mind-mind bizonyított politikusok, ezért nekünk jó okunk van, hogy megtartsuk a hitünket.”

Semmi egyebet nem mondott, mint azt, hogy Járai a Nemzeti bank élén a polgári oldal embere. Slussz, mert tudjuk, szerintük ki a polgári oldal, a névsor többi tagja ezt tökéletesen meg is erősíti. És mert ő a Csillagszemú Juhász, aki sose hazudott, neki elhiszük. Nem mellesleg a jegybank elnökét, a bizonyított politikusok körébe sorolja, kérdem én, jó-e, ha egy jegybank elnök politikus.

Kár volt tagadni évekig, kár volt Járai függetlenségét szajkózni, ha most a Főnök elszólja magát.

Istenem, Évértékelés má megin, vagy mijafasz, mer nem egy évről értekezik, hanem hajaj! mert hirtelen visszanyúl egészen 2002-ig, amikor is őket jó alaposan megrágalmazták. Azok. Szegény dr. Leslie Fatmant, meg hogy a huszonötmillió román. Speciel utóbbi valóban hánytató volt, előbbinél dr. Leslie Fatman épp csak be nem húzott magának egy parasztlengőt, hogy sajnálhassák utána a fanok. Szóval ezek rágalmaztak, pjúj!

Mintha ők nem azokat, ugye. Mintha nem lett volna megfigyelés nagy garral bejelentve, aztán laposan, gusztustalanul elsumákolva két piton közt félúton. Mintha nem lett volna a híres kézmozdulat egy éve, amit nyilvánvalóan addig kockázgattak ki a nép pártjának emberei, amíg Tompika nem állhatott oda, hogy hohó, bazmeg, ez a genya aszongya az egész népnek, hogy kapja be. Meg nem volt Vizsla se. Amire baromi nagy szüksége volt amúgy — Fletónak. Ez is egy kis adalék, miért maradtak le a fiúk esmeg a nagy párviadalban.

Félre ne értse senki. Ocsmány dolog rágalmazni, de ha kérhetném, ne az prédikáljon erről, aki maga sem teljesen tiszta, pártja meg nagyon nem. Az a párt, aminek ő a főnöke, hogy érteni tessék, tehát ha Tompika hazudik, rágalmazik tódít egy öblöset, azért sajna felelős a főnök is. Ez van egy olyan pártban, ahol minden hatalom a dolgozó polgáré Főnöké.

Fletó öt a négyzeten mínusz két pontja is adott a demagógiának, kezdjük ezzel. Ellenben valami távoli kapcsolata azért volt azzal a valósággal, amivel a Nemzet Miniszterelnökének egyre kevesebb. Egyelőre. Mármint Fletó egyelőre még valami szállal kötődik a valósághoz.

Bizony mondom néktek, ez vár Fletóra is, nem fog élete végéig miniszterelnök lenni, vagy saját pártja szegi nyakát, vagy az istenadta Nép, s amilyen küldetéstudata neki is van, belekattan majd ő is. Így megy ez: politikus, pláne küldetéstudattal rendelkező politikus így jár nagy eséllyel. Ne legyen igazam.

De tárgyra vissza, elhűl az ember, miket képes valaki mondani, s közben nem rebben szeme se. Mert olyanokat bírt mondani a Nemzet Csillagszemű Juhásza, aki alkatilag képtelen hazudni, hogy csak na.

„Kiderült az is, mi a gazdasági válság oka. A közgazdászok úgy mondják, a költségvetési hiány. Az óriásivá duzzadt hiány. Ez magyarul annyit tett, hogy nincs meg a pénz. Hiányzik. Lába kelt. Igen, tengernyi pénz hiányzik. Hiányzik, mert a szocialista vezetők, akiknél a kasszakulcs volt, eltüntették.”

Érted, Bélám? — csóválja fejét az Igazmondó Juhász, keblét fájdalmas, férfias sírás gyötri ott bévül — a hiány az úgy keletkezett, hogy a komancsok lenyúlták, oszt most nincs zsozsetta. Á, dehogy a lakáshitelekre ment, amit ők találtak ki, meg nem is a diplomás minimálbérre, amit az Igazmondó Juhász saját szájúlag kért megsavaztatni a beókkal, meg á, dehogy a többi osztogatós hadművelettel, á, dehogy az autópályákra, amiket még ők lengettek be a pórnépnek Polgároknak, á, dehogy. Hova teccik gondolni? A polgároknak ebből huncut fillér se jutott, hiszen tudjuk, tavaly nem hogy jobban éltünk volna az hatéves osztogatásáradat közben, hanem éppen ellenkezőleg, rosszabbul, mint négy éve, amikor még a Nemzet Miniszterelnökének kormánya szórta el az éves költségvetést az év első felében. Lehet gondolkodni, a maradék fél évben miből gazdálkodott a kőccségvetés! Igen, igen. Hitelből. Pont úgy osztogattak amúgy, mint legutóbb Fletó Fletonovics üngyülübüngyülü kormánya. Csak a Polgárkormánynak eztet szabad, az rendben van, amit ők basztak el, az még éppen nem államadósságból ment, csak a második fél év, Azoknak meg nem szabad. Mi a Népnek, a Polgároknak adtuk a pénzt, ők meg lenyúltág az uccsó fillérig.

Mert ha a Csillagszemű Juhász azt mondja, akkor az úgy van.

„Az MSZP-kormány azt mondja: megszorításokra, adóemelésre, áremelésekre, vizitdíjra, tandíjra van szükség, mert valakinek vissza kell fizetnie a hiányzó pénzt.

De miért mindig a vétleneknek, a tisztességesen dolgozóknak, a munkájukat becsülettel végzőknek? Miért mindig őket veszik elő elsőként?”

Thürmer Gyuszkó azt hiszem, ezen a ponton zokogta el magát végleg: nekünk végünk, minek szavazzanak egy törpe komancs pártra, amikor egy nagyra is lehet, ami ugyanazt mondja, mint mi.

Én is kicsit pityeregtem, megvallom, pláne a tisztességes jómunkásembereken, akiknek manapság jó harmada annyi adót csal, amennyit csak bír. Tudom, ott a tisztességes kétharmad, akinek java része meg felnyalja a százast, főnök perkál a minimálbér után — közhelyek ezek. Azt hiszem, igazán rosszul azoknak a multiknak a dolgozói járnak, aki után tényleg becsülettel betolják a kasszába, de őket meg ne sajnáljuk, mert egyrészt egy gyógyszergyár jómunkásembere annyi juttatást kap tök legálisan, amennyit az áfacsaló kényszervállakozó csak szeretne, másrészt ezek a szemét multik, ugye, akik lerabolják a Hazát, és különben is. Hogy közben némelyik becsülettel perkálja az adót? Megérdemli a hülye.

Az egészben a szomorú meg az, hogy az Igazmondó Juhász — azon túl, hogy lehülyézi az úgynevezett baloldali barátait és visszaöklendezi öt év összes sérelmét a huszonötmillió romántól az Őszödi Beszédig — még mindig ugyanott tart, mint tavaly ilyenkor.

Mert ha megnézzük, arról sír, hogy ettől is elvettek, meg annak is szar, meg tizenötezerrel drágább a gyógyszer. Hogy a Polgárok a sok elvonás miatt vesztik el a hitüket a politikában, és hogy á, dehogy a sok hazug politikustól.

Az nem számít, hogy hatodik éve osztogatott itt boldog-boldogtalan a Polgároknak, méregdrága autópályákba, meg a csont veszteséges MűPába, meg Sportcsarnokba meg egyébb jelképes szarokba dönti a maradék pénzt, és az sem, hogy kitől mástól lehetne visszavenni a zsozsót, ha nem azoktól, akinek eddig osztogattuk. Meg attól is, aki ebből nem kapott olyan sokat.

Kérdés, erre mi a megoldás.

Nyilvánvaló, nem? Ha ez nem jó, akkor ezt a sok elvonást mind meg kell szüntetni, vissza a pízt a Polgárok zsebikéjébe, de akár még oszthatunk nekik többet is. Még ki is mondja: fizessenek a rossz fiúk, el a kezekkel a Polgároktól, akik becsülettel dolgoznak. meg a nyugdíjasoktól, akik becsületesen dolgoztak.

Nem túlzottan zárójelben jegyezném meg, az Őszödi beszéd után fórumokon megjelentek olyan vélemények, hogy a sok plusz adót, meg a megszorításokat csak azok kapják, akik Ezekre szavaztak. Na, ez is jó ötlet.

Megpróbáltam — á la Asimov — kirostálni a nettó demagógiát, a csupasz szóvirágokat, s megnézni, mi a maradék, mi az üzenet.

Ez ugye azt jelenti, hogy kipotyog a rostán az államadósságról szóló buta csúsztatás, az összes, kimarad az erős és a gyenge Magyarország víziója, de még a gazda meg a szamara is mehetnek a levesbe.

Nagyjából ennyi marad:

Jó estét kívánok tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy én is nagy tisztelettel és szeretettel köszöntsem Dalma asszonyt és a Magyar Köztársaság volt elnökét, Mádl Ferenc professzor urat. Köszönöm, hogy itt vannak velünk a mai este.

Ezek hazudtak, loptak és csaltak, rágalmaztak, nőtt az államadósság, kézivezérlik a rendárokat.

Hölgyeim és Uraim, meg az elnök Úr!

Mi meg nem tettünk ilyet. És mellettünk a PolgárokPlebejusok. Az Új Többség.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Velős beszéd, el kell ismernem, csak közben én nagyon úgy látom, hogy korunk két karizmatikus politikusa azért képtelen szóba elegyedni egymással, mert a szemükből előre lógó gerendák nem engedik őket túl közel egymáshoz.

Gárgyuljunk tesvíreim, ismét van min!

Kiindulópontunk a nagy sikerű harcter.info, ami tökéletesen alkalmas helyszín, ha arra van igénye az embernek, hogy elolvassa, mit is akar a legújabb Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon — akarom mondani Néptribun. Sic!, hogy kibukjon belőlem az olvasott.

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordonnak most éppen Gonda László a becsületes neve plusz két fő, és megírta a Zultimátumot, nyilvánvalóan arra számítva, hogy ha ő azt benyújtja, akkor sebtiben teljesítik.

Na jó, csak vicceltem.

Hogy ő viccelt-e, abban nem vagyok biztos.

Aszongya, ő, mint „a szeptember 23-án, kb. 50 ezer ember általi közfelkiáltással megválasztott Kossuth téri” Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon — pardon, Néptribun — követelőzik, ergo mögötte a nép. Jól van Laca, ne olyan hangosan, nem látunk mi olyan nagyot. De legyen, ellő a hitet, olvassunk tovább. Mert úgy várná az emberfia, hogy mitől ultimátum ez, de az Istennek sem sikerül.

Az ultimátum, mint (jelen esetben közfelkiáltással előadott) tárgy ugyanis — definíciója szerint — gyárilag azt kellene tudja, hogy:

— eztet követeljük, de most azonnal, és
— eztet meg eztet csináljuk, ha nem úgy lesz, és carramba, esetleg corpo di bacco, de minimum merde.

Ultimátum volt például 1914. július 19-én, július 28-ától meg a retorzió — nem jött ugyan össze, pláne nem azonnal, de szándékait tekintve az egy zamatos, par excellence ultimátum volt.

Ez nem. Az eztet követeljük, az jó alaposan benne van, de az eztet csináljuk, az nem nagyon. Pontosabban semennyire. A cucc java része egy szép vízió valamiféle „KISZ-es véd- és dacszövetségről”, van itt nemzetsorvasztás, büdös áruló Károlyi Mihály is, meg 1918-1919. is, mert az szem-szájnak ingere — bár a sürgő csoport az elég foghíjas, mostanság nemigen van tele a tér, vicces kergetőzés folyt legutóbb is, de ez már unásig lerágott.

A Zultimátum vége ezzel az utóbbi ténnyel áll kissé hadilábon. Aszongya:

„az ország a Gyurcsány kormány hivatalba lépése óta forrong, de különösen szeptember 17-óta (sic!) tüntet és nem hajlandó ezt senki befejezni,

amíg Gyurcsány Ferenc és kormánya nem mond le,
amíg a rendõrállamiságot gyakorló vezetõit el nem mozdítják helyükrõl és felelõsségre nem vonják,
amíg a közbiztonság biztosítását a politikától független és hiteles emberek nem veszik át,
amíg nem dolgozzák ki szakemberek az új Alkotmányt az õsi Szentkorona tan figyelembe vételével,
amíg nem változtatják meg a választás- és média törvényt,
amíg nem a Magyar Nemzet egyetemes érdekeinek megfelelõ politikát képviselõk vezetnek minket,
amíg nem kezdik meg a tárgyalást a társadalmi béke megteremtése érdekében”,

hely, dátum,
ügyvivő (nem sk), sk, sk.

Tekintsünk el a magyartalanságoktól (a rendőrállamiságot gyakorló vezetőit, a Szentkorona[-]tan érdekes írásmódját, a választástörvényt Választási Törvény helyett, és persze a Magyar Nemzetet, mint olyat, aki nem a periodikum), meg hogy mi a fészkes nyavaját jelenthet az, hogy „de különösen szeptember 17-óta tüntet”, már azon túl, hogy előtte a Nép — pár kötelező ünnepen előadott szabadtéri performance-ot leszámítva, füttyögés, kereplés; bár hogy ők a Nép volnának, az se biztos — baszott tüntetni. Fogalmazhatnék úgy is, szeptember 16-án nem tüntettek, meg szeptember 15-én se nagyon, és lehet folytatni a sort ráklépésben. A Nép biztosan nem. Néha az Orvosok, a Tanulók, a Tanárok; de a Nép nemigen.

Tekintsünk el attól is, hogy hű de nagy nyilvánosságra ne számítson senki, csak ezért a kutya nem fog kattogtatni, a médilya meg legfeljebb röhög, örülhet a szerző, ha Fókusz különkiadásra érdemes lesz; jó, a Magyar Nemzet leközli, csak azt meg nem azok olvassák, akinek szánni teccik a Zultimátumot.

Azt hiszem, emlegettem már a magánvalóság intézményét, de a szeptember 17. óta tüntető Nép képe mégis tudott újat nyújtani. Elképzelem, hogy a múlt héten a Kossuth téren megkergetett vagy párszáz ember A Nép. Na jó, plusz az(ok), aki(k) a Teve utcában az ablakokat, csak utóbbiakat mintha nem szeretnék sokan.  De ez még mind semmi.

Nem tudom, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon melyik valóságot nézi, de a miénkben a tüntető Nép sok vizet nem zavar. Akárhogyan is forgatom, tekerem a Zultimátumot, annál többet, mint hogy monnyon le, meg szentkoronázzunk a Kotmányba, meg törvénymódosítás, különben folytassuk a szeptember 17. óta tartó lassan már nem is tudjuk mit.

Rossz hírem van Szittya Véreim: a Nép kossuth-téri performance-ára mostanra már a kutya se kíváncsi — a nép meg pláne nem, szóval valami hatásosabbat elő a tarsolylemezesből, mert ez így nokedli, nem ultimátum.

Plusz hat hónap korrepetálás (napi 4 óra minimum) annak a népnek a nyelvtanából és -helyességéből, amelynek a nevében a fanok előtt hadonászni teccik.

Addig marad a ventillátorba szarás, az is hatásosabb ennél.

Kitalátor blogján találtam egy szépen fejlett gyöngyszemet; vallomás következik, eleddig nem nézegettem kóserség ügyben recepteket.

Azaz eredetileg nem konkrétan ide vezetett az út, hanem egy meglehetősen muhahás kóserkaja listára, amit vélhetően az átcímkézett-kaja mozgalom egyik élharcosára való google keresés nyomán talált a szerző. Corny müzliszeletek, ha esetleg nem ugrott be a termék neve.

A fene se tudja, de engem hasonló élvezetekhez juttatott nevezett kóser oldal, mint annak idején Isten fasza, vagy akár Xenu a drága scientológus mittommi a décényócasaival.

Félreértés ne essék, nem áll szándékomban gúnyoldóni, valahol a kóserséget jónak találom, de engedtessék meg, hogy az ilyen fokú precízión kacagjak némelyest, mert néhol már nem is humán. Amúgy vannak kóser ügyben egyáltalán nem vicces dolgok is: elolvastam a kaserolás, vagyis a tréflivé vált eszköz újra kóserré alakításának műveletét, s bizony mondom felebarátaim, a sterilizálás folyamatára ismertem meg benne — hétköznapi nyelven szólván addig forraljuk vagy hevítjük nevezett tárgyat, amíg steril nem lesz. Maximum a kórházban nem kaserolásnak hívják, gyanús is lenne.

Csak szemezgetek, nem férne el.

A vér a tojásban című opusztól egyenesen meghatódtam, az a passzus, miszerint „[a] tojássárgájában talált bármilyen vörös folt vagy a fehérjében lévő vörös anyag vércseppnek tekintendő. Fehéres vagy sárgás anyag nem jelent semmit sem”, pogány örömökben részeltetett, köszönet az ismeretlen literátornak, aki azzal a jótanáccsal végzi a bekezdést, hogy  „[k]étes színű anyagoknál, pl.: barna vagy rózsaszín, a tojást meg kell mutatni egy tapasztalt személynek” — ó, igen.

Innen kezdve még szigorúbb algebrai logikává áll össze a móka — testvéreim, ezek a zsidók mindenre, de mindenre gondoltak. Istenem, volt idejük töprengeni a dolgokon, elvégre is nem tegnap kezdték a precíziót, saját bevalásuk szerint csinálják pár ezer éve, és aki tökélyt akar, az legyen alapos.

Mert nem mindegy, hogy egy szem tréfli tojást basztak a serpenyőbe — serpenyő tréfli lesz — avagy minima két kóser tojás állt szemben egyetlen tréflivel, mert akkor ugyan a kaja kuka, de a serpenyő még éppen nem veri a kóserség lécét; mondtam már, hogy gyűjtöm a képzavarokat?

Főzés esetén, már három szereplő van, úgy is mint tojás, lábos és víz. Ha egy darab tréfli tojás játszott, a lábos és a víz is tréfli lesz, míg előző példánk analógiájára legalább X+1 darab kóser tojás már übereli az X darab tréfli bevándorlót, legyen áldott az Úr neve, hogy ilyen praktikus: ugyanis így — mint azt bölcs tanácsként le is írja a mester — „[h]a többet, mint hármat főzünk, jó ötlet, hogy páratlan számú tojást főzzünk, így létrehozva a kóser tojások többségének lehetőségét”, s jegyzem, ez így tökéletes mind tartalmilag, mind stíljét tekintve.

Valamint kezdem érteni, miért tartják a liberális demokráciát a száraztalpúak ármányának — kérem szépen: hát az nem ugyanígy működik?

S testvéreim, vajh gondoltátok-e milyen kegyetlen problémákba bír belebonyolódni a derék ortodox teszem azt egy olyan kutyaközönséges helyen, mint egy halas kofa üzlete. Az idevonatkozó szabály is csak eredetiben kellőképpen zamatos, s omló húsú, ezért idézem.

„A kóser hal alapvető ismertető jele a pikkely, mert noha minden hal­nak van uszonya, csak a kóser halnak van uszonya és pikkelye. Olyan pikkelyes hal, melynek pikkelyei nem választhatóak le a bőrről nem kóser . Annak a halnak a kósersága, melynek pikkelyét nagyon nehezen lehet csak leválasztani a bőrről, rabbinikus vita tárgya.”

Látok magam két rabbit, amint egy olyan hal felett indítanak bölcs, rabbinikus vitát, amelynek nehezen válik le a pikkelye. Mert eleve, precíz ember hogyan írhatja, hogy „pikkelyét nagyon nehezen lehet csak leválasztani a bőrről”, miféle otromba definíció ez? Mihez képest, tetvéreim, mihez képest! Julcsa lazán lerántja, Miska tipródik vele fél órát akár, mert ez valahol technika kérdése is.

Például ponty nem játszik, holott szerintem pikkelyes is meg uszonya is van, meglehet, csak amatőr volt a rabbi, aki pikkelyezni próbálta, mire lebaszta a halkést, s beírta:

ponty - tréfli.

Na, konkrétan belengettem Jómunkásember Árpád blogjában, hogy lesz még folytatás.

Nem mai jelenség a téma, csak újra és újra a pofámba rakják, nem is akárhogy: tolólappal. Hogy örülj bazmeg — remélem, megvan a vicc.

Mindenekelőtt posztulátum, legyen honnan, miáltal majd legyen hová, s nem is egy, de rögvest kettő, csipkebokor vessző.

Egyes. A deepmagyar mindenekelőtt odacsap, ahova köll, többé-kevésbé rendszeresen írogat bélistát, amelyen azokról emlékezik meg, aki eléggé nemkívánatos elemek minálunk ahhoz, hogy megemlékezhessen róluk; kicsit jobban kimondva a frankót: megértek egy kis Endlösungra, de minimum alijázzanak a Tudjuk Hová, de sürgősen. Néha kicsit laza a definíció, de azért valami mindig van a listán, meglepetéseket pedig elvétve se nagyon képesek. Elvhűség, na. Utóbbi — kvázi toleráns  verziót azért jobban szeressem, mert mindig valahogy úgy van ez megfogalmazva, hogy éljenek, de ne itt. És a Máshol az egy elég unalmas hely, ráadásul sokuknak meg éppen azzal van a baja, hogy van Máshol.

Kettes. A deepmagyar lelke mint mimóza, fülei mint elefánté, szemei mint sasé és a non plus ultra kedvéért diplomás gondolatolvasó. Fényévnyi távolságból meghallja, meglátja, megérzi, ha báncsák őket vagy a Nemzetet; bár a kettő valahol ugyanaz. És ha meghallja, maglátja, megérzi, akkor ő bizony bedobja az őszintét, férfias testét férfias zokogás remegteti meg: engem, akarom mondani Minket utálnak. Azok. És hogy nekik miért szabad. Néha megfűszerezik azzal, hogy az illetőt besorolják valamely XX. századi diktatúra eszmerendszerének követői közé.

De a legfontosabb, hogy kifejtsék, Ezek kérem Olyanok. Tessék csak megnézni! Ezek gyűlölnek Minket. Minket, akik akár közibük is lövethetnénk, minden jogunk megvan hozzá, mégse tesszük. Mert mi Jók vagyunk.

Lehet gondolkodni, akkor Azok milyenek?

Nem mondom, bizonyos tekintetben ezek rokon vonások simán rokoníthatóak pl. egyes hardcore filoszemitáékkal, azok se fognak vissza, ha antiszemitizmus kell látni valahol, de ők legalább nem radikális megoldások hívei.

Ezer konkrét példa van, mint példul a Demokrata nevű tárgy főszerkesztője (igen, aki azt a kedves és humánus gyerek sci-fit írta, az), aki egy sikeres tévénézés után kapta azon magát, milyen jól egyet tud érteni azzal a kolegával, aki simán letolna egy laza executiót a Heti Hetes, akarom mondani Heti Tetves stábján. A moduson kicsit töprengett azért.

Volt már víziónk az út mentén fürtökben lógó komancsokról is (mondom, van probléma a definiáltsággal néha), személyesen az ex-Népszabós fiatalembertől, és a kuruc.infó is arról értekezik jelenleg, hogy Gyurcsány megölése amúgy jogos volna, persze ők nem buzdítanak, de ha véletlenül, ha mégiscsak valaki, akkor vehetne a nemzet egy jó nagy levegő: letudtuk ezt is. Még mielőtt bárki: számomra a hangsúly a jogos szón van. Harmadik évezred. És nem időszámításunk előtt, ne tessék kombinálni, Hamurabi és Mózes is rég halott, a két gonosz semiták.

Aztán volt egyszer egy ember, aki összerakott egy süti kis dalocskát, príma módusokat ajánlva különböző hangsúlyozotan nem komcsi emberek executiójához, még a Nemzet Miniszterelnöke esetében is, miszerint élve megnyúzni, aztán belemondta az abba, hogy ez paródia, estébé, úgy gondolta, statuál egyet, hogy bírják, akik egyébként ilyenek.

Nem paródia ez, röffent fel a bélistázók hada, ez a mocsadék olyan tényleg akarja, felszólít, undorító, magyarellenes, abcúg. Akit zavar a mondat közepe után pár milliméterrel az a jelző, annak elárulom, ha Sickratman de facto nem lenne olyan, akkor is olyan volna, van rá példa.

Ami amúgy legyen úgy. Uszít a piszkos olyan, aliját neki, hess, hess szabad madár.

Egy icipici apróság sikkad el az egészben, ami ölég fontos. Ez az apróság ráadásul kicsit tovább hasadt, mert tényálladék van, de nagyon. Meg sok apró részlet, háttérinfók, effélék.

A deepmagyar ugyanis nem homogén massza. valószínűleg van közöttük ateista vagy agnosztikus, csak ritkán coming outol, és nagyon kevés médiában, ugye.

Magam részirű ketté venném a társaságot, remélem, nem haragszanak meg érte. Mármint még jobban.

Az egyik fele az keresztény, szinte bibliaidézetekkel küzd a drog, a liberalizmus és persze Cion bölcseinek összes nemzetrontó trükkje, összeesküvése ellen, tiszta Materazzi: a faszt driblizik itt nekem ez a segg center, még gólt rúg a Nekünk: páros lábbal belé, oszt ha lába törik, hát lába törik. Na jó, persze csak szavakban, csak virtuálisan, de azért így valahogy.

Ami ugye a keresztény szeretet, a másik orca odatartása, meg az efféle okokból aggályos cseppet. Nem? De. Na ugye.

A másik tábor — kezdtem volna írni, de helyesbítek üstöllést, a tábor másik fele. Na, az meg ugye sumimogyi vagy sumimogyi like, aki orrol az általa következetesen judeokereszténységnek hívott objektumra, mert az elolyanizálta, meghamisította, ellopikálta a párthus-pártos-szittya-etruszk-ógörög-szumír Dzsízasz tanításait, aki bizony leszámolt a gonosz olyanok szemet-szemért elveivel.

Érhető? Ők még a(z olyan)keresztényeknél is békésebb társaság, csupa honderű, peace, flowers, freedom, happyness.

Más ember meg horrorfilmet néz bazmeg és megfojtaná a szomszédot kanál vízben. Sztakkómivahe?

Tulajdonképpen igen. Sztakkómivahe?

Igazából semmi különös. Csak nem szeressük azokat, akik nem azt csinálják, mint amit mellüket verve hirdetnek. Az van.

Tudják: játszóteret a Majomház elé a térre. Biztos abszolút komolyan gondolta, talán még meg is valósítható, de kis humorérzékkel megáldott ember ettől nem szalad a falnak, az biztos.

Ámde nem mindenki ilyen, mint mi, aljas, nemzetvesző, magyarellenes libsik, de nem ám! Vannak még humorérzékkel meg nem fertőzött emberkék, különben hová jutott volna a Magyar Nemzet, vihogva süllyednénk bele a kozmopolitizmus langymeleg mocsarába. Jó, nem úgy értem, mert valamin ők is biztosan röhögnek (ha nem, akkor hűha), csak azon meg a többiek nem nagyon; belterj ez, talán még szaporodni is csak egymás közt, bár a zsidó feleség/szerető az kell, lehessen verni a mellnek az ő kasát, hogy á dehogy, dehogy ántiszemita, mert hiszen, meg hogy tessék nézni.

Aztán mialatt a pógár békésen tolja a csipszet forradalomnézés közben, a fű alól új magyar csoda dugja ki a fejét, mert nekünk nem elég a Máriaországa meg a kuruc ódal, köll a szöveg egyenesen a harctérről is.

Kiváló páros lettek ezek így ketten kurucékkal, szorgosan ontják a nettó ostobaságot magukból, ami igen bíztató, mert ha így folytatják, az ő nemzeti radikalizmusuk a béka segge alatt fog maradni.

Mert ahhoz azért kell szélesvásznú arc, amit és ahogyan írnak, főleg utóbbi súlyos kórtünet, mert mondjuk a Fidi a maga bő kétmilliós háttértáborával még csak-csak böffenthet legalább valami csekély alappal néha a nemzet nevébe; igaz, már vicces az is, de kurucék, és pláne a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű tárgy meglehetősen tragikomikus, amikor belengetik, hogy ők a nemzet, és hogy ők már érzik, ahogy mozog a föld a genyák alatt — itt jegyzem meg, nem tudom, miért kell egy mélymagyarnak amatőrnek lenni, ha weblaptervezésről és készítésről van szó.

Sajnos nem találom azt a kiváló bejegyzést a harcter.infón, amelyben Rogán javaslatára hihetetlen rössel reagálnak, csak a kuruc.infón egy ultralájt verziót, de elmesélem: szép és lényegét tekintve megegyező állásfoglalást nyomtak az olvasó pofájába: nesze bazmeg, nincs humorérzékünk, a Kossuth teret meg vissza, különben jönnek a pomogácsok.

De van alább is ennél, aggódni kár.

A kuruc szerint kibújt a szög a zsákból, a magyar (parlamenti) jobboldal kimutatta a foga fehérjét, mert Simicskó, az a szemét áruló már unja az állandó kivonulgatást, Rogán főszemét pedig — nem hiába származik éppen tőle a nemzetvesztő idea a Majomház elé berakandó játszótérről — még kordont sem bontott volna, ellenben afféle magyarellenes aljasságokat hangoztat, miszerint „[n]ekem az a meggyőződésem, hogy az lenne a legjobb, hogyha a rendőrség és a kormány is betartaná a törvényeket. Mert ha ők be fogják tartani, akkor elvárhatják, hogy mások is betartsák”, ami azért tényleg több a soknál, és pfúj, ez a hülye komolyan akarja venni a törvényeket.

Jó, persze mit várjunk egy olyan társaságtól amelyik (bámészkodókat és hajléktalanokat leszámítva, tehát nettó) mind a négyzetgyök ötszázhuszonkilenc  — de legyek rendes, talán pár száz — tagja élén kiáll egy térre az aktuális Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, és tolja az arcunkba a frankót arról, hogy ők akkor most alkotmányozó nemzetgyűlés, a többieknek meg abcúg, mert mindjárt győz a Nagy Októberi Forradalom, a komonisták meg reszkessenek, mert jönnek a pomogácsok, mint már emlegettem, szóljatok, ha unalmas.

Mert teszem azt Szilvásy legújabb paranoid mekegése se üdítő, sőt, bedurran az agy, hogyan veheti komolyan egy ilyen meglehetősen magasban ücsörgő tótumfaktum a robbantgatással meg egyébbel fenyegető duplanulla pomogácsokat, de erre olyan agybeteg link (pardon, kapocs, mer mi magyarul mondjuk; muhaha) bejegyzéssel reagálni, hogy „[a] pszichopata már az életéért retteg”, minimum agybeteg dolog, valami humoros (értsd humoros) szösszenet jobban helyre tette volna a dolgot, mint ez a taplósík hörgés. Főleg, mikor ők maguk hetente raknak fel paranoid hisztiket, hogy őket nem szeressék és valami rasszizmus okán (amiben ők nagyon nem bűnösök, de becsszó, a lincselni induló cigánycsürhe víziója meg a tetűhintázás az tök komilfó) üldözik őket az Azok.

Ne ragozzuk tovább, ez a mi kis nemzeti radikalizmusunk úgy galaktikus muhaha, ahogy van, Kisfejű Nagyfejű Zordonbordonjaival és permanensen belengetett pomogácsaival egyetemben, és ami szomorú, az ő pomogácsaikról is mindig kiderül, hogy csak hordóban zörgetett fűrészlap.

Ránkjött az össznépi tasliadó hangulat, gyerekek, úgy érzem.

Most az egy történet, miszerint Fridi úgy döntött, ő is lehet egy betlenjános, odaáll vagy odaül (hogy a pici lábacskája el ne fáradjon) a Mineln. elé, oszt lehet őbelé beszélni; konkrétan megesett ez már mással is a nagy lekesedéstől, hogy farpofa közé szorulhasson a feje, nála meg még várható is volt, a Szólás szabadsága című project szolgáltatott jeleket, hogy majd lesz ilyen irány is valamikor.

Holott konkrétan butaság az egész, kit érdekel Fletó magyarázkodása — a Nép szabadságának 2×12-1 pontja dettó; na, ez utóbbi volt egy jó kis tasli az ő népének, nesze bazmeg, Népszabó melléklet; de ezt megírták már nálam különbek is.

Aztán a Fidi — jobban mondva Viktor személyesen — belengette a kezet és püff, szólt ott is a tasli, ahogyan kell, mert alkotmányosan aggályos, ugye.

Persze — jé! — a másik társulat is jó fej, aszondták, ők nem kézivezérlik a rendárokat; keszcsókolom, akkor hogy van az, hogy a Fletó elkottyantotta, ő a Nagy Októberi Forradalom magasságában végig online volt a rendársággal? Mert ezekután a mi nem kézivezérlünk nem több, mint ocsmány melléduma — gusztustalan demagógia ha úgy jobban tetszik, kérem alássan.

De vissza a polgári engedetlenségre, mert az meg több sebből vérzik.

Elképzelem, ahogyan ezután Ökrös Pesta bácsi kitekint a kapun, s meglátja a szomszéd alkotmányosan kisssé aggályosan felhúzott kis féltetőcskéjét a parkolója felett, aminek lábazata elfoglal Pesta bácsi parkolóhelyéből is keveset, majd abcúg kommancsok! vagy le a faszistákkal! jelige hangoztatásával elhordja az egészet a rákba, majd belengeti, hogy nem kell figyelembe venni a mentelmi jogát, azzal szépen visszavonul kéjes kis lakába.

Mert ez az egyik, a látszatra súlyosabb ok, amiért ez a kis médiahekk nem volt a legjobb écesz. Hogy feketén-fehéren kiderült, a képviselő kicsit egyenlőbb a sok egyenlő között; nem mintha ezt eddig ne tudtuk volna, de a sokadszor statuálás kissé nem szerethető. Hiszen — tegyük a szívünkre az odatenni valót — mindenki sejti, hogy ha a tavaly alakult bármelyik Alkotmányozó Fityfene tagjai mentek volna médiahekkelni, megeshet, ők picinyt csüccsöltek volna legalább előzetesben, miután a derék rendőrök — akik a Fidi akciójánál csak tébláboltak, most mi a teendő — nem feltétlenül bántak volna ilyen gyengéden a polgárral, ha az nem frakciótag és nincs kint tök véletlenül A Média.

Másként nézve a gond számora súlyosabb. No nem csak azért, mert miért is van az, hogy jó esetben számolva is minimum november óta szartak az Alkotmányosan Aggályosra, és csak akkor léptek, amikor éppen kellett már valamit csinálni, hogy el ne felejtse őket a Polgár, mert az se jó. De ha a díszes Fidi-frakció másnap is eljátssza a testületileg bontást, és ha kell, akkor harmad- meg negyednap is, amíg kell, akkor igen, az polgári engedetlenség, így meg csak egy lapos píárakció lájt. Mert az nem polgári engedetlenség, hogy kicsit bontunk, aztán ha a zsandárok felépítik, ami leomlott, és még ki is mondják, hogy ez márpedig marad még ki tudja meddig, akkor marad úgy. Mert akkor fürödtünk egyet a médiahírnévben, aztán szartuk le, hogy a nagybetűs Törvényteleség, akarom mondani az Alkotmányosan Aggályos ott marad, mintha mi se történt volna.

Adtunk a szarnak egy taslit, ha úgy tetszik.

---

Update: itt egy blogpost, idézném tisztelettel:

„Minden érintettnek módja lett volna, módja lenne alkotmányos megoldásokat keresni és találni, és hivatalos, kötelező érvényű (értsd: nem a kampányoló Fodor Gábor vagy a pojáca TASZ által kiadott) állásfoglalást szerezni arról, hogy a kordon tényleg jogellenes, és ezt belengetni Gergényinek. Akit ezért akár fel is lehetne menteni.De nem, ilyet sem a kormány, sem a Fidesz nem csinált.”

(Hassunk oda?)

Rám jött a polmavóság, üssetek a kezemre legközelebb.

Persze, nem onnan indult, hogy egy szép nap felkeltem, összekapartam éjszaka túrta maradványaimat, majd macskamosdás, meg a kávécigi, aztán szembevágtam magamat, hogy hoppá. Minden bizonnyal benne volt Korniss történész — legyek finom — kritikán aluli klipje Jánosunk utolsó beszédéről, jobban mondva tudatmódosult állapotban elkövetett coming outjáról, ami (mármint a Korniss klip)  alapján a végén megsajnálja az ember az öreg Átkost. Meg ugye a Fletó is bene van, aki nem bírta ki, hogy ne rúgjon vissza annak a kornak az egyetemes szimbolája felé, amely korszak őt is kihordta, s végül jómunkásember Árpád, aki reflektált rá, talán a kelleténél jóval több jóindulattal a néhai irányában.

Évtizedeket húztam le Átkos János korában, hadd ne keseregjek, holott áldozata voltam én is, ha nem is olyan siratni való, s nem úgy, mint a nagy átlag egyszeri pípöl akkoriban, mert apám s anyám révén s okán a nem teljesen megbízható elemek halmazát bővítettem, ergo volna sérelmem bőven; ugyanakkor hadd ne álmodjam vissza magamat belé, a tudjuk, miért — olyan volt, amilyen.

Megkerülhetetlen ember lett mostanra ez a János, holott, lehetett volna, hogy ne legyen az, elmúlt, épp időben, s ha nincs túlvilág, nincs csak a semmi a halál után, akkor már hiába rugdaljuk vagy sírjuk vissza is akár, neki ezzel nem ártunk, nem használunk, legfeljebb ennen vérnyomásunk ingadozását segíthetjük elő; mire jó az nekünk.

Le kellene végre számolni vele.

Ó, nem mondom, hogy ez csak úgy, meg hogy rittyentsen mindenki egyet, húzza el bal tenyerét a jobb ökle előtt, majd fújjon rá, s volt Átkos János, nincs Átkos János; a kezemet figyeljétek, mert csalok.

A www.orbanviktor.hu-n ajánlotta valaki Bogár László közgazdász írását, abban majd megtaláljuk a frankót, a címet onnan kölcsönöztem.

Megtaláltam, Isten engem úgy segéljen. Majd beszartam, olyan tuti módon megmondta a frankót. Leszögezem, nem vagyok közgazdász, csal olyasvalaki, aki nehezen hisz szakértők források nélkül, a  semmiből odavágott adatainak.

Szép dolgok vannak a cikkben, nagyon szépek. És a vége felé kis is van rakva a tevékenység kötelező irányát jelző tábla: „[a] válság tehát csak akkor oldható meg, ha a külső és belső elitek (magyar politikai és gazdasági vezetők, az EU vezetői, IMF, Világbank, hitelminősítők, globális média stb.) elfogadják az itt vázolt logikát, és intézményesen együttműködve megpróbálják a rendszerváltás összeomlóban lévő rendszerét korrigálni.”

Persze, mint minden közgazdasági elemzés, ez is tényekre épül, mi másra. Például, miszerint hűha.

„Magyarországon 1990 és 2005 között az egy keresőre jutó reálbér mindössze 1,5%-kal nőtt, vagyis átlagosan ennyivel nőtt a tőke-tulajdonnal nem rendelkező döntő többség részesedése az általa megtermelt összjövedelemből.”

Nekem ez nem stimmelt, emlékeim szerint 2000 magasságában értük el ezt a szintet, ezért rákarestem. Természetesen találtam adatot a KSH illetékes oldalán, és kiderült, nem volt igazam, kicsit később jött el a Kánanán, igaz,akkor viszont ugrottunk egy szépet. Mindegy, a lényeg, hogy 2005-ben az 1990-es reálbér 123 %-a jutott fejenként, ami az szakértő által említett 1,5%-os növekedéssel köszönő viszonyban sincs, mert az úgy 101,5%-ot jelentene. Vagy évente gondolta a mester? Mert az stimmelne nagyjából, mert átlagban 1,3 % volt évente. Csak akkor miért nem azt írta?

Menjünk tovább, mert ugye, ha egyszer rajtakapjuk, kezdünk nem bízni benne.

„Maga az összjövedelem (GDP) növekedési üteme évi átlagban kb. 2,2% volt.”

1991-ben a GDP „növekedése” higgadt -12% volt, és 1996-ig meg is ragadt ezen a szinten, 1998-ban még 1,4 %-kal volt alatta, és 1999-ben haladta meg először 2,7 %-kal. 2005-re összesen 33,6 %-ot nőtt 1990 óta, ami éves szinten leheletnyivel több, mint 1,8 %. Ha évente átlagosan 2,2 %-ot nőtt volna, akkor majdnem 42 %-kal kellett volna nőnie 1990-hez képest. Lehet rákeresni a KSH-nál, ezek kérem szépen nyilvános adatok.

És akkor mit mondhatnánk mondjuk a következő eszmefuttatásról?

„- 2008-ban Magyarország népesség száma az 50 évvel azelőtti szinten lesz, vagyis újra az 1960-ban már egyszer elért 10 milliós lélektani határ alá süllyed.

- A népesség általános egészség adatai (mortalitás és morbiditás) a 40 évvel ezelőtti szinten állnak, amelynek a fő oka, hogy 1970 és 1995 között, szemben minden világ-trenddel jelentős romlás ment végbe, így ma Magyarországon minden évben 50%-kal többen halnak meg, mint amennyin születnek.

- És végül az egy aktív keresőre eső reálbér 2008-ban pontosan azonos lesz a 30 évvel azelőtti 1978-as szinttel.”

Az első akár stimmelhet is, bár tudomásom szerint megfordult a trend — nyilvánvalóan a lakáshitel-támogatásoknak is köszönhetően.

A második szimpla csúsztatás, vagy nevezd, ahogyan akarod. 2001 óta éves átlagban stabilan 95-96 ezer körül van az élveszületések száma, míg a halálozások száma is nagyjából stabilan 133-136 ezer körül van.

Szakértő úr, 136 ezernek (2001 óta a legnagyobb halálozási szám majdnem ennyi) mennyi a fele? Én úgy tudtam, 68 ezer, szerinte minimum 94 (2001 óta a legkisebb születési szám több, mint ennyi) ezer. Osztok, szorzok, a szakértő a 38%-kal alulbecsülte az arányt. Nem 50%, hanem 69 %. S ekkor szándékosan a legmagasabb halálozási számot, ráadásul felfelé kerekítve vetem össze a legalacsonyabb és természetesen lefelé kerekített élveszületési számmal, hogy a lehető legrosszabb arány jöjjön ki. És még így se stimmel, sőt.

---

Update: felhívták a figyelmemet, hogy a szakértő úr plusz ötven százalékot írt, nem pedig azt, hogy fele, márpedig úgy már körülbelül igazat írt. Elnézést!

---

Szintén KSH, mielőtt azt mondanák, hasra ütöttem.

A harmadik meg szimplán jóslás.

Ínyenceknek még egy mondat a szakértésből.

„Először nemzeti megegyezés kellett volna az alapvető kérdésekről (pl. demográfia, egészség, nyugdíj stb.), és csak ezt követően, ehhez igazítva szabad lett volna elindítani magát a rendszerváltás folyamatát.”

Teccik érteni? Nemzetileg kellet volna egyezni, hogy k’remalássan tessenek ennyien születni, ennyien elhalálozni, és tessenek ennyire meg annyira egészségesek lenni, addig nó rendszerváltás, vagy csak szőrmentén, tyúklépésben. Tehát mongyuk, amelyik nő nem szül két gyereket, azt jól kényszerszülésre küldeni, év végén a lemaradókat dettó, a terven felül elhalálozókat meg — ha másként nem, hát — in effigie lecsukni, zordabb esetben meg jöhet a golyó általi kötél. Arra sajnos nincs ötletem, a terven felül kilyukadó fogak, renyhülő izmok és vakuló szemek gazdáival mit lehetett volna tenni, tán a neves közgazdásznak van ötlete, de ilyen röviden képtelen volt előadni, várom a folytatást, hátha.

Még sok ilyen szakértőt szeretnék ebbe a kis országba, aki hamis adatokat közöl, hülyeségeket beszél, de legalább elvárja, hogy az IMF-től a „világmédiáig” mindenki csapot-papot eldobva, birkaként kövesse.

Köztitok, hogy szegény Fidi súlyos adósságokba verte magát — száz miskák repkednek a lebegőben, de pár mirkák is némelyek szerint —, de nem kell őket félteni. Van nekik webbóttyuk, ott ojcóé lehet vásárolni Fidi-részegységeket, hátha abból begyün a gempa, aminek a helyén jelenleg helyes kis zálogcédulkák hevernek a családi kasszában.

A 60 HUF-os bevásárlóérme-kulcstartó kombitól a két rugót kóstáló A huszonöttornyú vár meséin (écesz by Schmittpaja) a konkréatn 3850 HUF-ot kóstáló reprezentatív Fidi-határidőnaplóig és az 5800 HUF csereértékű polár felsőig (amivel egyelőre rákúr a vásárló a jelen meleg télben) van minden, személyes lieblingem a Fidi-pólóban csüccsenő plüssmaci, amivel „nem csak gyermekét, hanem kedvesét is meglepheti” az egyszeri fan.

Eladó az egész világ Fidi!

Megmozdult valami, azt már látjuk, mert ha a nemzet saját, különbejáratú Nemzetbiztonsági Kockázati Tényezője is ringbe száll, hogy a semmiből belekovácsolja a csinos kis pofikánk elejbe a Zsírúj És Nagyon Hiteles Jobboldali Szavazz Ránk Pártot, akkor égszakadás van, de minimum dől a Walhalla; Gotterdämmerung van, meg lófaszból lesz a kolbászkerítés.

Kezd úgy tűnni megint túl nagy volt a csend: Molnár Lajos sem oszlott tovább, Gyorbán és Orcsány urak némi lagymatag böfögést leszámítva elnyúltan hevernek ebben a téli napsütésben, Szekeresimre is túlesett az iraki parádén, és nem bírt aknára lépni, hogy a helyére lépjen egy Szekeresimre Vista RC 6 béta tele tisztább és szárazabb multimédiával, és bár drágulás az van, még az én életmentő véralvadásgátlóm is 2000 HUF per 5 db-ról felszökkent 7500 HUF per 5 db-ra, ami konkrétan genyóság, mégsincs olyan igazi köztematika.

Most aztán lehet találgatni, mert egyrészt a Magyar Nemzet a Terror Mariska - J’accuse Janó duót, másrészt a Klubrádió az agyonismert Nemzetbiztonsági Kockázati Tényezőt lengette be a legendás Magyar Közéletnek: tessenek emészteni; persze büfizni csak az ajtón kívül, ha kérhetjük. Amiben az az érdekes, hogy e két médiákok nem azonos oldalról mondanak valami hasonlót, sőt.

S tényleg, rácuppant a Magyar közélet, zabálják a marhaságot, a Nemzetbiztonsági Kockázati Tényező ismét belibbent azon az ajtón, amin innen ő csak a tökismeretlen Fejlődő Demokrácia és Nemzetközi Biztonsági Intézet igazgatója lehet, odaát ellenben épp csak nem natural born médiasztár.

Kérdés ezután, vajh, képes-e történni is valami, mert akár egyik, akár másik cirkuszi formáció lép egy valósat, elsődleges feladata az lenne, hogy a jelenleg ellenzékben lenni nem bíró Nemzetből (aka Fidesz Magyar Polgári Szövetség) köll kitépnie némi nemzettestet, és magához nyálazgani rendesen, hogy el ne szökjön; és azért azt megnézem, amint a Nemzet (aka ...) ezt némán tűri.

Persze, tudjuk, az igazi nagy kérdés az lesz, meg tudja-e szorítani az Őszödi Embert a Nemzeti Oldalról 2010-ben bárki. De tudják mit? Akárki. Ha más nem, hát jöjjön Thomas Anders, és a Cheri Cheri Ladyvel gázolja agyon azt a csávót, akinek ringbe szállását a Nemzet (aka ...) történetének talán legnagyobb és legkárörvendőbb üdvrivalgása kísérte, a Nemzet (aka ...) Lottóötösét, aki aztán némi permanens — bár kohézióval rendelkező — hazudozás árán majdnem, hogy simán lenyomta a Nemzet Miniszterelnökét, egyúttal persze pártja is (persze csak a koalapartnerrel együtt) az egyébként dévaj sikolyok közepette, kissé konfúzusan, de szintén teli szájjal hazudozó Nemzetet (aka ...) is.

Közhely mára, egy vereség nem vereség, ám amikor a Nemzet Miniszterelnöke azt próbálja lenyomni a Nemzet (tudják ...) torkán, hogy kettő vereség se vereség, noch dazu a Nagy Októberi Forradalmat is elkúrta, óhatatlanul megmoccan valami a nemzettesetben, és próbál felszínre törni, mit EU-nak szánt kőolaj az ügyesen közbeiktatott ukrán csapokon.

Aztán egyszer majd tényleg spriccelni kezd.

Sok szar fog ottan majd sprickolni és baromira sokakra. Talán még Szűrös Matyi is büdöskomcsi lesz újra.

Mármint aki arra járt, az sebesen kúrt rajta még egyet, hadd szóljon a böszmeség.

Igen, feleim, a Művészetek Palotájára gondolok, ami ottan van a Lágymányosinál, és böszme, de nagyon.

Tény, Demjánék keresnek rajta, az hóttzicher, odáig segond, így már érthető, miért gründoltak nekünk echte Schwajda Theathert nekünk ojcóé.

Aszonta amúgy a fent nevezett West End-huszár még annó, hogy „[a] Művészetek Palotája a világon bárhol létesülő hasonló épületegyüttes költségeinél legalább 15 százalékkal olcsóbban valósul meg”, és esküszöm, szeme sem rebbent. S megmondom én a frankót, el is hiszem neki. Meg azt is mondta, „a nettó fejlesztési keretösszeg az eredetileg elfogadott 31,3 milliárd forint maradt”, továbbá azt is, hogy „[e]gy évtized helyett három évtizeden át teljes körű üzemeltetést vállal a magánszféra, annak minden kockázatával együtt; ez magyarázza a törvényben felső határként szabott 97,9 milliárd forintos, beruházásra és működtetésre vonatkozó állami kötelezettségvállalást.”

Eredetileg kötöttek egy mű PPP-t: Demjánék összegründolják a nagy művet, s miközben az alkotó pihen, hát állami pízbűl forog tovább, míg egyszer csak három év múlva a Művészetek Palotája Kft. jól megveszi a 30%-ot, amit a beruházók álltak, de előtte jól bérbeveszi tíz évre, ami tok-vonó 40-50 mirka.

Na, — számolj, paraszt! —, aszongya ezek szerint 20 mirka államé — persze banki kőcsönből, mer úgy ojcóbb — 10 mirka befektetőké, akik 3 év múlva megkapják a zsét — jóságos állam bácsi 52 mirkát letétbe is helyezett erre a nemes célra. Közben állam bácsi káeftéje jól béreli és üzemelteti is a cuccot. Cserébe szegény magánszféra plusz hét évig üzemeltet papíron.

Valamék okos aszonta, ez sok. Legyen tíz év helyett harminc, mint tudjuk, kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít, cégünk hatalmas. És akkor 99 mirka lesz a zsé.

Ossz, szorozz, aszongya 3,3 mirka harminc éven át, nem pedig 5 mirka tíz évig; hű de jól jártunk.

Aztán ez a zsé bekerül a kőccségvetésbe — mármint a 3,3 mirka — és a túloldalon eccer csak képes 8,8 mirka kijönni. Amiből az úgynevezett szakmai működtetés 2,4 mirka, 3 mirka meg csak úgy van.

Észfaszmegáll. Mer aszongya, a jegyekbű nem jön ki az üzemeltetés kőccsége, azé. Az ecceri úságíró szerint ez látogatónként nyóc rudi, én meg baszok utánaszámolni.

Ez már nem magánszféra, hanem sztratoszféra.

Orcsány, Gyorbán und natürlich Meggyespite művész urakat segédeikkel egyetemben kéretem a balettintézetbe: rúdhoz odaáll, aztán szépen odasereglik a nyócmillió savazó és jól seggbe mindet, ki ne maraggyon egy segg se. De tőlem lehet úgy is, hogy egyszerre ketten teljesítenek: egyik a feljebbi, másik az alantabbi testtájon elhelyezkedő seggét rugdalja a tisztelt úriembereknek.

Ha harminc évig tart, hát akkor harminc évig tart. Most már ráérünk.